Egy győzelemmel felérő vereség

Sziget veszedelme – Európa megmentése?

2016. augusztus 23., 18:45

Az idei nyáron a magyar–török háborúk két nagyon jelentős várostromáról emlé­kez­hettünk/emlékezhetünk meg. Júliusban pillanthattunk vissza a nándorfehérvári diadalra, amikor is 560 éve, 1456-ban, az akkori legfontosabb magyar végvár több heti ostromát követően Hunyadi János és Kapisztrán György felmentő serege Nándorfehérvár falainál verte tönkre II. Mehmed szultán hadait, megmentve hazánkat és Európát az oszmán elözönléstől. Most, augusztusban pedig Szigetvár 450 évvel ezelőtti, 1566-os ostromáról ejthetünk szót, mely – kihatásait tekintve – éppúgy történelmi fordulópontnak bizonyult, mint a nándorfehérvári diadal.

Magyarország 1541-ben, Buda eleste után három részre szakadt. Keleti részén alakult meg a történelmi Erdélyre és a Partiumra kiterjedő, török hűbéres, de belügyeiben nagyfokú önállósággal bíró Erdélyi Fejedelemség. Északi és nyugati területei képezték a Bécsben székelő Habsburg-uralkodók által irányított királyi Magyarországot. És e két terület közé ékelődött be a közvetlenül az oszmánok fennhatósága alatt álló Hódoltság. A Dunántúlt északkelet-délnyugati irányban metszette ketté a török-magyar határ, mely mentén, a Drávától északra ott állt az országrész egyik legfontosabb magyar végvára: a terjeszkedő török tenger útját sziklaszirtként elálló Szigetvár.

Az oszmánok már 1556-ban be akarták venni az erősséget. Annak parancsnoka, Horvát Stansics Markó azonban 1800 katonájával is keményen állta a sarat Ali budai pasa ostromló serege ellenében, Zrínyi Miklós horvát bán és Nádasdy Tamás nádor felmentő serege pedig ostrom alá vette a közeli török végvárat, Babocsát, hogy elvonja Szigetvártól az oszmán hadvezért. Majd miután a török had beérkezett, fényes győzelmet arattak fölötte, s nemcsak Szigetvárt mentették meg, hanem még Babocsát is visszafoglalták az ázsiai hódítóktól.

Zrínyi, a XVI. század egyik legkiválóbb magyar hadvezére viszont a diadal után többször is összetűzésbe került a Habsburg-udvarral, okkal hányva annak szemére, hogy nem tesz meg minden tőle telhetőt Magyarország megvédéséért, s egy évvel a babocsai győzelem után – tiltakozásképpen – le is mondott báni tisztségéről. Négy év múlva viszont – a Szigetvárt az első ostrom után jelentős mértékben korszerűsítő Horvát Stansics Markó elhunytát követően – elvállalta az erődítmény kapitányi tisztségét, s a bécsi Haditanács segítségével további munkálatokkal igyekezett növelni annak védelmi képességeit.

1566-ban Szigetvár hármas felosztású erődrendszert képezett. Az újváros, az óváros, valamint a külső és belső részre tagolódott vár három szigetre épülve magasodott az erősséget körülvevő mesterséges, mocsaras tó fölé. Az erőd mellett folyó Almás patak vizét ugyanis az óvároshoz kapcsolódó duzzasztógáttal elrekesztették, a három erődrészt hidakkal kötötték össze, a falakat pedig a kor legmodernebb védőműveivel: új-olasz rendszerű, más néven füles bástyákkal erősítették meg, melyekből hatékony kereszttűz alá vehették az ostromlókat. A Haditanács – a Zrínyi által frissen épített újváros nélkül is – 3000 főben állapította meg az erőd védelméhez szükséges létszámot, ám még ennyi katonát sem adtak a várkapitány keze alá. És 1566. március 21-én – amikor már javában zajlottak az új török hadjárat előkészületei – Zrínyi hiába sürgette a védősereg hatezer fősre való feltöltését, kérése süket fülekre talált. Így mindössze 2500 katonával – zömmel magyar és horvát végvári vitézekkel, továbbá német tüzérekkel – kellett szembenéznie a 150 ezres ostromló haddal. Igaz viszont, hogy fegyverzettel és élelemmel jól el voltak látva.

II. Szulejmán szultán – az 1529-es és az 1532-es hadjáratokhoz hasonlóan – ezúttal is Bécs elfoglalását tűzte ki célul. Hadait négy részre osztotta. Petrev pasát a királyi Magyarország tiszántúli kiszögellésében álló Gyula várához vezényelte, aki hosszú ostrom árán be is vette az erősséget. Egy másik sereget a horvátországi Károlyváros alá rendelt, hogy nyugatról biztosítsa az oldalát, egy harmadikat pedig a Hódoltságban fekvő Székesfehérvárhoz, hogy északról se érhesse váratlan támadás. S noha már 72 éves volt, maga állt a Bécs felé tartó fősereg élére, bár a hadműveleteket gyakorlatilag a horvát származású nagyvezír, Szokollu Mehmed irányította.

A Dráván átkelő haderő augusztus 5-én ostrom alá vette Szigetvárt, mivel az erősség lezárta a császárváros felé vivő utat. Majd dörögni kezdtek az oszmán ágyúk, golyózáport zúdítva az erődítményre, melynek lövegei természetesen viszonozták a tüzet, s keményen állták a sarat az ágyúk párbajában. A törökök tisztában voltak vele, hogy csak úgy férhetnek a falakhoz, ha átvágják az Almás-patak gátját, s bár augusztus 14-én 200 hajdú kitört a várból, hogy ezt megakadályozzák, az ostromlók – leküzdve ellenállásukat – még a kicsapás éjjelén átvágták a gátat, majd megkezdték a falakhoz vezető, palánkokkal megerősített földtöltések felépítését. Zrínyiék szerencsétlenségére 1566 júliusában és augusztusában egy szem eső sem esett a vidéken, így a mocsaras tó nagyrészt leapadt, különben a víz szétmosta volna a török töltéseket. Ám így is az első töltés és a töltésépítéssel megcélzott bástya között – mivel éppen ott volt a legmélyebb a tó – maradt egy rés, amit az oszmán szolgálatba állt portugál főtűzmester (vagyis az ostromtüzérség főpartancsnoka), török nevén Aliportug egy híd megszerkesztésével igyekezett áthidalni. Közben, persze, állandóan dörögtek a védők, illetve az ostromlók ágyúi, puskái. S bár végül – hatalmas török veszteségek árán – mégiscsak a helyére került a híd, s rajta keresztül megindulhatott a janicsárroham, egy lövéstől eltaláltan, maga Aliportug is a saját hídján esett el, s megannyi oszmán harcossal együtt, akik pedig bejutottak a várba, vagy véres fejjel futottak meg, vagy fogságba estek, mint maga a janicsáraga.

Az első török roham tehát összeomlott, ám az ostrom folytatódott. A védők oroszlánokként küzdöttek, ám a nyomasztó túlerő – ha lassan is – éreztetni kezdte hatását. Amint Zrínyi belátta, hogy nem képes tovább tartani az újvárost, az ottani élelem- és fegyverkészleteket magához véve, maradék 1200 vitézével tervszerűen visszavonult az újvárosba, ám később azt is fel kellett adnia, és visszahúzódott a várba. A törökök ekkor aknát ástak a külsővár egyik bástyája, a Hegybástya alá, majd az aknába behordott nagy mennyiségű lőport felrobbantották. A robbanás szétvetette a bástyát, majd a tűz átterjedt a külső vár egészére, így a még élő két-háromszáz védő beszorult a belső vár falai közé, ám az is hamarosan tarthatatlanná vált. Ezért szeptember 8-án Zrínyi – utolsó vitézei élén – kitört a lángoló belső várból, s hősi halált haltak. Szigetvár elesett, ám ez a pirruszi oszmán győzelem a török krónikások szerint is 25-30 ezer ostromló életébe került. Ráadásul két nappal Zrínyi kirohanása előtt II. Szulejmán is életét vesztette. Halála pontos oka máig tisztázatlan. A különböző források szerint lehet, hogy az ostromló seregben kitört járvány végzett vele, vagy a hatalmas veszteségek miatti egyik dührohamában kapott agyvérzésbe pusztult bele. Szokollu Mehmed pedig befejezettnek nyilvánította a hadjáratot, s a Bécs elleni támadásra már képtelen, megtépázott seregével visszafordult Konstantinápoly felé.

És mit tett közben II. Miksa német-római császár és magyar király? 80 ezer fős seregével tétlenül állt Győr és Komárom között, berendezkedve a császárváros védelmére, és még több főtisztje sürgetésére sem vonult a török ellen. Magára hagyta Zrínyit. Az európai közvélemény azonban nagyon is tisztában volt azzal, hogy ha Szigetvár nem áll ellen, Bécs is eleshetett volna, majd következhetett volna Nyugat-Európa oszmán elözönlése. Richellieu bíboros, francia államminiszter szerint Zrínyiék az európai civilizációt mentették meg Szigetvár falain…

Lajos Mihály