Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjban részesült a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség

2017. június 21., 17:19

Országos Tehetséggálára került sor az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával június 16-án Budapesten. Az eseményen, melyet ötödik alkalommal rendeztek meg, Bonis Bona-díjban részesült a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ).

A Kiváló tehetséggondozó szervezet díját a szövetség a több évre visszavezethető folyamatos és kiváló tehetségsegítő tevékenységéért kapta, amelynek jelentős hatása igazolható a tehetséges gyermekek, fiatalok körében.

Az országgyűlési határozattal indított, 2028-ig szóló Nemzeti Tehetség Program egyik célkitűzése, hogy erkölcsi és anyagi elismerésben részesítse azokat a hazai és határon túli tehetséggondozó pedagógusokat és szakembereket, akik általános, közép- vagy szakiskolákban végzett munkájuk során kiemelkedően sokat tesznek a nemzet tehetségeinek kibontakoztatása érdekében. A Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díj 2013 tavasza óta ad lehetőséget a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző hazai és határon túli pedagógusok és szervezetek elismerésére. A díj elnevezése a „Bonis bona discere”, vagyis „Jótól jót tanulni” latin közmondásból származik.

(kmpsz.uz.ua/VV)