Kárpátalja is érintett a rendkívüli sorozásban

2017. augusztus 9., 16:01

Elnöki rendelet útján rendkívüli sorozással próbálják feltölteni az ukrán igazságügyi rendszerben keletkezett emberhiányt, állítja egy ukrajnai újság. Az értesülés szerint a lépés ezer fiatalt érinthet, 20–27 év közöttieket főleg, és minden járásból több embert hívnak be. Ukrajnában egyébként 30 ezer fiatalt hívnak be sorkatonai szolgálatra, évente kétszeri sorozás alkalmával.

Iváncsik Attila, a közmédia kárpátaljai tudósítója szerint járásonként pár fiatal lehet érintett. Mint azt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta, a Beregszászi járásból akár négyen is bevonulhatnak.

Úgy fogalmazott: az biztos, hogy a most bevonulók nem mennek Kelet-Ukrajnába, csak abban az esetben vihetik őket a terrorellenes művelet által érintett területekre, ha szerződéses vagy hivatásos katonák lesznek.

Egy műsorvezetői kérdésre válaszolva kijelentette, hogy évek óta próbálják feltölteni az ukrán fegyveres erők összlétszámát, különféle kedvezményekkel csábítják az ukrajnai fiatalokat, több-kevesebb sikerrel.

A mostani sorozásban érintett Ukrán Nemzeti Gárda egyébként főleg rendvédelmi feladatokat lát el, de érintett a kelet-ukrajnai harcokban is. Ukrajnában tavasszal és ősszel is 15-15 ezer fiatalt hívnak be sorkatonai szolgálatra.

(Kossuth Rádió/180 perc/hirado.hu/Kárpátalja)