Porosenko aláírta a nyugdíjtörvényt

2017. október 9., 09:01

Petro Porosenko aláírta a Néhány jogszabály módosításáról a nyugdíjak emelésével kapcsolatban című törvényt – jelentette október 8-án az Ukrajinszka Pravda az államfő sajtószolgálata nyomán.

Porosenko úgy fogalmazott, a jogszabály elfogadása „határozott lépéseket jelent az igazságosság megteremtése és helyreállítása felé a nyugdíjasok vonatkozásában”.

„A törvény nemcsak a mostani emelést irányozza elő. (...) A nyugdíjak korszerűsítése állandó jelleggel működő hatékony mechanizmusként lett megállapítva” – jelentette ki az elnök.

„Mennyit rémisztgettek bennünket, hogy nem tudjuk véghezvinni a nyugdíjreformot a nyugdíjkorhatár emelése nélkül. Együtt megtaláltuk az optimális mechanizmust. És az érvelés annyira meggyőző volt, hogy a nemzetközi közösség is támogatta” – mutatott rá a államfő.

Volodimir Hrojszman miniszterelnök ezzel kapcsolatban bejelentette, hogy valamennyi nyugdíjasnak az új, megemelt nyugdíjakat folyósítják már októberben. „Jövő héten megkezdjük a kifizetéseket” – tette hozzá.

A törvény október 1-jétől a jelenlegi 1312 helyett 1452 hrivnyában állapítja meg a teljes biztosítási idővel rendelkező nyugdíjasok minimális nyugdíját. Emellett a gyermekkortól rokkantak, a rokkant gyermekek, a teljes nyugdíjbiztosítási idővel nem rendelkezők és a nyugdíjra nem jogosult személyek jelenleg 949 hrivnyás illetményét 45%-kal 1373 hrivnyára emelik. Ezen kívül mintegy 5,6 millió nyugdíjas illetménye nő mostantól átlagosan 692 hrivnyával. A korhatár elérése előtt, 55 évesen nyugdíjba vonult 104 ezer nőnek teljes összegű nyugdíjat folyósítanak a jövőben.

A reform ugyan nem irányozza elő a nyugdíjkorhatár emelését, mindazonáltal nő a minimálisan szükséges társadalombiztosítási idő, amelynek függvényében a polgár 60 vagy 65 éves korától vonulhat nyugdíjba. A szakértők egy része ezt rejtett nyugdíjkorhatár-emelésnek nevezi.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)