Fogságban tartotta ismerősét egy kárpátaljai férfi

2017. október 10., 19:50

Egy kárpátaljai származású férfi több mint egy hónapig fogságban tartotta ismerősét. Eleinte csak háztáji munkálatokra fogta be, ezt követően viszont megkötözte, s Rivne megyéből Ternopil megyébe szállította, ahol bántalmazta és a pincébe zárta.

A hatóságok elmondása szerint az eset pénzügyi dolgok miatt történt. Az egyik férfi nagy összeget adott kölcsön ismerősének, aki azt nem adta meg. Ekkor döntöttek úgy, hogy a férfi ledolgozza adósságát barátja rivne megyei telkén. Egy idő elteltével az adós úgy döntött, hogy felhagy a munkával, úgy gondolta, hogy már ledolgozta hátralékát.

Ezzel a „munkaadó” nem értett egyet, s először saját pincéjébe zárta, ahol ütlegelte és megkötözte, majd pedig átszállította Kremencsukba, egyik ismerősének a házába. Az áldozatot a szomszédok vették észre, ők értesítették a hatóságokat. A férfit kórházba szállították, az ügyben eljárást indított a rendőrség.

(mukachevo.net/VV)