Jelentősen nőtt egy sor élelmiszer ára szeptemberben

2017. október 14., 19:41 , 875. szám

Ismét jelentős áremelkedés volt tapasztalható Ukrajnában, szeptember folyamán az alapvető élelmiszerek egyharmada lett drágább. A szeptemberi drágulási verseny élmezőnyét a szalonna, a tojás és a vaj alkotta – írja összeállításában az Ukrajinszki Novini a Podrobnosztyi alapján.

Az Ukrajnában ikonikus terméknek számító szalonna ára egyetlen hónap alatt 9 hrivnyával drágult. A vaj 5 hrivnyával kerül többe, tíz tojást jelenleg átlagosan 25 hrivnyáért lehet megvenni a fővárosi piacokon.

Az embereknek nem áll módjukban szalonnát és húst vásárolni a fizetésükből – panaszolja egy fővárosi piaci árus, akit a Podrobnosztyi szólaltatott meg. Elmondása szerint, míg korábban egy személy két kg húst vásárolt, ma már csak 60 dekát engedhet meg magának. „Így míg korábban két disznót adtunk el naponta, ma alig egyet” – tette hozzá.

Hasonló a helyzet a nyugati régiókban, például Csernyivciben, ahol a gyümölcs, a zöldség, a tejtermékek és a hús egyaránt drágább lett. A vásárlók egy része legfeljebb némi zöldséget engedhet meg magának.

A statisztikák alapján azonban Odessza megye a csúcstartó. Például a szalonna az előző hónap folyamán mindjárt 25 hrivnyával drágult a régióban, s most 90 hrivnyáért árulják kilóját. Tíz tojás Odesszában már 30 hrivnyába kerül. A vaj kilóját 120–150 hrivnyáért kínálják.

A szakértők szerint az árak a piaci verseny lanyhulása miatt emelkednek. Összességében viszont minden a hrivnya devalvációjára vezethető vissza, állítják, s további drágulást jósolnak.

„Sajnos az év végéig tovább nő majd az élelmiszerek ára, de már nem olyan jelentősen, nem olyan erőteljesen, mint az év elején. Továbbra is a zöldségek járnak majd az élen. Ennek oka, hogy egyedül a zöldségek és a kenyér nem érték még el a kelet-európai árszintet” – mondja Olekszij Dorosenko, a Kereskedelmi Láncok Beszállítói Szövetségének igazgatója.

Az importáruk egy részének ma már előnyösebb az ára, ezért a határ mentén élők nagy tételekben vásárolnak élelmiszereket külföldön. A szakértők ironikusan felvetik, hogy nemsokára még a szalonna is importból származik majd Ukrajnában.

(ukranews.com/Kárpátalja)