Jó hangulat, új ismerősök és barátok

Nyugdíjas-szervezetek találkozója Nagybégányban

2017. október 15., 15:31 , 875. szám

Az idén 28 éves Beregvidéki Nyugdíjasok Petőfi Sándor Egyesülete 26. alkalommal szervezett nemzetközi nyugdíjas-találkozót, ezúttal is a lassan hagyományos helyszínné váló nagybégányi Family Étteremben. A rendezvényen jelen voltak az anyaországból a Dögei Nők Egyesületének, a Mátészalkai Reumás Betegek Klubjának, valamint Kárpátaljáról a csapi, a nagybégányi, a jánosi, a dolhai nyugdíjasszervezetek képviselői.

A nyugdíjasklubok jelen lévő tagjait Goncz Tibor, a Beregvidéki Nyugdíjasok Petőfi Sándor Egyesületének elnöke köszöntötte, aki az általa irányított szervezet életéről elmondta, a 28 év alatt az egyesület igyekezett közösséget szervezni azokból a beregszászi és környékbeli idős emberekből, akik munkájukkal szebbé és jobbá próbálták varázsolni gyermekeik és a következő generációk életét, valamint Beregszászt és a Beregszászi járást. A klub tagjai aktív résztvevői minden járási és nemzetközi rendezvénynek. Hangsúlyozta: „Ma sem kedvez nekünk a politika, nehezíti a sorsunkat. Nemzeti összetartozásunk az az erő, amely garantálhatja megmaradásunkat.”

Köszöntötte a nyugdíjas-találkozó résztvevőit Kulcsár Ferenc beregszászi magyar konzul, Petruska István, a Beregszászi Állami Közigazgatási Hivatal vezetője, Hanka Dezső, Nagy- és Kisbégány polgármestere és Babják Zoltán, Beregszász polgármestere.

Kihasználva az alkalmat, Petruska István átadta a Beregszászi Járási Tanács és a járási közigazgatási hivatal elismerő oklevelét a Beregvidéki Nyugdíjasok Petőfi Sándor Egyesülete tagjainak, Varga Katalinnak, Bakos Annának, Petrovics Istvánnak, Illés Gizellának és Goncz Tibornak, aktív közéleti tevékenységüket ezáltal is elismerve.

A találkozóra meghívott nyugdíjasklubok vezetői is köszöntötték a vendéglátó Petőfi Sándor Nyugdíjas Egyesület tagjait és annak elnökét, Goncz Tibort. Közülük az anyaországból érkezett Dögei Nők Egyesülete nevében Balla Judit, a Mátészalkai Reumás Betegek Klubja nevében Tölgyesi Ágnes, a kárpátaljai klubok közül pedig a Csapi KMKSZ Nyugdíjasklub nevében Molnár Katalin, a Nagybégányi Aranykalász Nyugdíjasklub elnöke, Molnár Valéria, a Makkosjánosi Nyugdíjasklub tagjai nevében pedig Varga Erzsébet, aki beszéde után egy szellemes verssel is köszöntötte a jelenlévőket.

A kulturális műsorban fellépett a nagybégányi Krisztina Dance Tánccsoport: kánkánt, cigánytáncot és matróztáncot adtak elő, nagy sikert aratott a Nagybégányi Művelődési Ház középső tánccsoportja, amely szatmári lassú, moldvai és szlovák táncot, valamint balettet mutatott be. Ismert ukrán slágereket énekelt Medve Ljudmilla, és zárásként a Beregvidéki Nyugdíjasok Petőfi Sándor Egyesületének Énekkara lépett a közönség elé.

A találkozó résztvevői láthatóan jól érezték magukat, sikerült új ismerősökre, barátokra szert tenniük. A jó hangulathoz a zenét a Jánosiból érkezett Cseh János szolgáltatta. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Rákóczi Szövetség támogatta.

dózsa