Az EP képviselői az európai normák betartására szólították fel Ukrajnát

2017. október 18., 08:00 , 875. szám

Október 12-én Brüsszelben együttes ülést tartott az Európai Parlament (EP) Emberi Jogi Albizottsága (DROI), valamint Ukrajna Legfelső Tanácsának emberi jogi, nemzeti kisebbségekkel és az etnikumközi kapcsolatokkal foglalkozó bizottsága. Az ülésre ukrán civil szervezetek és emberi jogi aktivisták is meghívást kaptak.

A találkozóról a kijevi Rada weboldalán megjelent beszámoló kitér arra, hogy első alkalommal került sor együttes ülésre az EP és egy Európai Unión kívüli ország parlamenti bizottsága között.

Az ülésen szó volt egyebek mellett a kelet-ukrajnai megszállt területek és az Oroszország által annektált Krím félsziget emberi jogi helyzetéről, az ukrajnai reformok alakulásáról, illetve az országban élő kisebbségek problémáiról. Szóba került a nemrégiben elfogadott oktatási törvény is, melynek 7., az oktatás nyelvét szabályozó cikkelye az ukrajnai nemzeti kisebbségek, illetve több szomszédos ország szerint is ellentétes Ukrajna alkotmányával és az ország által ratifikált számos nemzetközi egyezménnyel.

Dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, ukrán parlamenti képviselő hozzászólásában örömének adott hangot, hogy anyanyelvén, magyarul szólhatott a jelenlévőkhöz, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan az ukrán nyelv is az Európai Unió hivatalos nyelvévé válik. A jelenlegi ukrajnai folyamatokat értékelve kiemelte: bújtatott alkotmánymódosítás folyik, erre példa az elnök által aláírt, a kisebbségi jogokat sértő oktatási törvény.

A résztvevők között angol nyelvű brosúrát osztottak szét, amely ismertette az ukrán oktatási törvény 7. cikkelyét, mely Bocskor Andrea, az EP néppárti képviselője szerint sem európai szellemiségű. A fideszes EP-képviselő kiemelte: meggondolatlan és elhamarkodott döntés volt az ukrán fél részéről az oktatási törvény módosítása, hiszen csorbítja a nemzeti kisebbségek szerzett jogait. „Bízom abban, hogy nemzetközi hatásra sikerül olyan változtatást eszközölni a jogszabály 7. cikkelyében, amely nem sérti az ukránok nemzeti érdekeit és figyelembe veszi a nemzeti kisebbségek alkotmányos jogait is” – hangsúlyozta a néppárti politikus.

Az oktatás nyelvének új szabályozása kapcsán több EP-képviselő is az európai normák betartására szólította fel Ukrajnát.

„Elszomorító, hogy az ukrán fél nem lát tovább önkényes asszimilációs törekvésénél és a jól betanult mondatok ismételgetésénél. Dialógust és európai szemléletet hirdetve nem veszik figyelembe az ország területén élő nemzeti kisebbség véleményét, sőt, az EP-képviselők közös levelét is figyelmen kívül hagyták” – mondta el az ülést követően Bocskor Andrea.

Brenzovics László utóbb így értékelt az M1 Ma reggel című műsorában:

„Remélem, hogy sikerült egy lépést tenni a kibontakozás felé, illetve abba az irányba, hogy újra jó legyen a kapcsolat Ukrajna és a szomszédos országok között, s minden ukrán állampolgárt kielégítő módon oldódjon meg ez a probléma. Ez pedig csak úgy lehetséges, hogy visszatérünk a jelenlegi helyzethez, amikor minden szülőnek joga van ahhoz, hogy megválassza gyermeke számára az oktatás nyelvét.”

(bocskor.fidesz-eu.hu/rada.gov.ua/M1 Ma reggel/ntk)