Sebestyén Márta-koncerttel zárult az idei beregi szőttes- és csipkebogyó-fesztivál

2017. október 18., 14:38 , 875. szám

Idén október 14-én immáron harmadik alkalommal nyitotta meg kapuit Nagyberegen a beregi szőttes- és csipkebogyó-fesztivál. A hagyományőrző rendezvény célja a helyi értékek bemutatása és felelevenítése. A szervezők szeretnének rávezetni sokakat arra, hogy merjék széleskörűen felhasználni az erdők, mezők által kínált értékeket, melyekből nagyszerű ételek, élelmiszer-alapanyagok készíthetők nem csak saját részre. Emellett tudatosítani szeretnék a helyiekben a fennmaradt népművészeti értékek fontosságát.

A színvonalas népünnepély délelőtt istentisztelettel kezdődött, majd ezt követően a nagyközség központján folytatódott. Az esemény megnyitóján Bíró András, a fesztivál ötletgazdája örömét fejezte ki, hogy évről évre egyre népszerűbbé válik a program. Úgy véli, sikerült hagyományt teremteni a kezdeményezésből. Köszönetet mondott annak a lelkes kis csapatnak, amely nélkül a rendezvény körüli háttérmunka nem valósulhatott volna meg, és maga a fesztivál sem jöhetett volna létre. Kiemelte, hogy a beregi szőttes messze földön ismert, múltja, jelene és jövője van, csipkebogyót pedig bárhol találhatunk a település határában, így nem is lehet kérdés, hogy a fesztivált miért pont így hívják.

Püspöki Attila, Nagybereg polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a rendezvény nagy jelentőséggel bír a közösség életében. Szerinte jó lehetőség arra, hogy a beregiek együtt szórakozzanak, megéljék hagyományaikat, és bemutassák mindezeket a máshonnan érkezők számára.

Torzsa István beregszászi magyar konzul ünnepi beszédében elmondta, hogy már nem első alkalommal jöhet Nagyberegre. Mindig örömmel látogat el a nagyközségbe, hiszen színvonalas, megható rendezvényeken vehet részt. „Korábban soha nem dolgoztam Európában, a kárpátaljai szolgálatom az első európai, és elmondhatom, magyar emberek között dolgozni felemelő, hiszen ők a honfitársaink. Az itt megrendezett fesztiválok, népünnepélyek összehozzák az embereket, ilyenkor egy kicsit meg lehet pihenni, végig lehet gondolni az elmúlt időszakot és azt, mi lesz a továbbiakban. Az ilyen rendezvényeknek van egy másik, talán az adott település határain is túlmutató üzenetük, mégpedig az, hogy Kárpátalja népei, bármely nemzethez is tartozzanak, évszázadokig békességben éltek, és ma is békességben élnek” – mondta köszöntőbeszédében a konzul.

Halász László, a járási művelődési és turisztikai osztály vezetője kiemelte, a nagyberegiek a történelem során bizonyították, hogy hűen őrzik a hagyományokat, hiszen a beregi szőttes nemcsak Kárpátalján és Európában, de a tengeren túl is ismert. „Bízom és reménykedem benne, hogy a csipkebogyó is így jár majd, Európa-szerte közismert lesz, és sokan jönnek majd ide, hogy megkóstolják a belőle készült ízletes lekvárt” – mondta az osztályvezető.

A jelenlévőket köszöntötte még Vitalij Matyij, a Beregszászi Járási Közigazgatási Hivatal első elnökhelyettese, aki a hagyományok őrzésére, bemutatására bátorította a helyieket. Mint mondta, a fesztiválok jó lehetőséget biztosítanak arra, hogy a sok munkát felváltsa az öröm és a szórakozás.

Az ünnepélyes megnyitó után azoké a személyeké lett a főszerep, akik tevékenységükkel sokat tettek a beregi közösségért, így több nagyberegi lakost ünnepélyesen díszpolgárrá avattak. A szervezők ezáltal köszönték meg és ismerték el munkájukat és igyekezetüket. Ez alkalommal három személynek adományozták a címet: Polczer Endre fizikatanárnak, Polczer Irén magyar nyelv és irodalom szakos tanárnak, valamint Kis-Pálóczi Idának, Nagybereg szülöttének, a Komlói Ukrán Kisebbségi Önkormányzat elnökének.

Ezt követően igazi fesztiválhangulat kerekedett, a színpadon egymást váltották a különböző fellépők, hagyományőrzők, akik színes táncos, zenés, énekes, verses produkciókkal örvendeztették meg a nagyközönséget. A gyermek- és felnőttegyütteseket és csoportokat követően a péterfalvi Kokas Banda adott koncertet, majd húzta a talpalávalót a szabadtéri táncház alkalmával.

Miközben a színpadon érdekes produkciókat lehetett megtekinteni, a téren kézművesek hada várta a látogatókat, hogy bemutassák portékáikat. A helyi szakácsoknak köszönhetően a beregi gasztronómiai fogásokból is finomabbnál finomabb kóstolók várták az érdeklődőket.

A nap megkoronázásaként a világhírű Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, Sebestyén Márta és Andrejszki Judit csemballista közös koncertjét tekinthette meg a nagyérdemű. A két művész ámulatba ejtette a közönséget, a koncert minden pillanata frenetikus élményt jelentett. A beregiek hosszú vastapssal igyekeztek kifejezni hálájukat a páratlan előadásért.

Példaértékű összefogással nőtte ki magát három év alatt magas színvonalú rendezvénnyé a fesztivál, mely jelzi, hogy a beregi közösség nem feledkezett meg gyökereiről, magyar identitásáról, élettel, erővel van tele, és cselekvő vággyal él. Ez a beregi tűz az, ami bizonyság arról, hogy van jövő, érdemes küzdeni.

A program főszervezője az Együtt Beregért civil szervezet, a társszervezők a helyi polgármesteri hivatal és a református egyházközség voltak.

EV