A házasságkötési szándékot bejelentő kérvényről

2017. október 21., 12:35 , 875. szám

„Meddig érvényes a házasságkötés engedélyezésére benyújtott kérvény? Jogában áll-e bárkinek érvényteleníteni ezt a kérvényt a benyújtói tudta nélkül? Mi a teendő, ha mégis megtették? Ki a felelős ezért?”

– A házasságkötési kérelem a benyújtásának napjától számított három hónapig érvényes. A polgári jogi aktusok nyilvántartására vonatkozó szabályok (Правилa реєстрації актів цивільного стану) III. fejezetének 9. pontja értelmében a házasságot a polgári jogi aktusokat nyilvántartó szerveknél, közismertebb nevükön az anyakönyvi hivatalokban jegyzik be, legalább egy hónappal azt követően, hogy a házasulandók benyújtották ez irányú kérvényüket.

A kérvény érvényességének három hónapja alatt a vőlegény és a menyasszony bármikor kérvényezheti a házasságkötés dátumának módosítását. Indokolt esetben a házasságkötést elhalaszthatják a házasulandók által megjelölt bármilyen, a kérvény benyújtásától számított egy éven belüli időpontra (lásd a szabályzat III. fejezetének 11. pontját!).

Amennyiben a házasságkötést kezdeményező személyek a házasságkötés napján, illetve a kérvényük benyújtásától számított három hónapon belül nem jelennek meg az anyakönyvi hivatalban, és nem tájékoztatják a hivatalt távolmaradásuk okáról, házasságkötési kérvényük hatályát veszíti. Ilyenkor azoknak, akik változatlanul házasságot kívánnak kötni, újabb kérvényt kell benyújtaniuk.

A III. fejezet 10. pontja értelmében, ha akadályai merülnek fel a házasságkötés nyilvántartásba vételének, az anyakönyvi hivatal vezetője legfeljebb három hónapra elhalaszthatja a nyilvántartásba vételt, ám erről tájékoztatni köteles a házasulandókat. Törvényi akadályok felmerülése esetén a hivatal megtagadhatja a házasság nyilvántartásba vételét, ilyenkor döntése okát köteles írásba adni. Amennyiben a házasságkötést akadályozó körülmények nem nyernek megerősítést, a nyilvántartásba vételt el kell végezni.

A II. fejezet 4. pontja kimondja, hogy a hivatal elutasíthatja a polgári jogi aktus nyilvántartásba vételét, amennyiben az ellentmond Ukrajna törvényeinek; ha az adott esetben a nyilvántartásba vételt végző intézmény egy másik hivatala illetékes; ha a nyilvántartásba vételt kérvényező személy nem cselekvőképes, vagy nem rendelkezik a megfelelő felhatalmazással. Ilyen esetekben a hivatal köteles írásba adni az elutasítás okát.

A polgári jogi aktusok nyilvántartására vonatkozó előírások megsértéséért a nyilvántartást végző hivatal és annak munkatársai viselik a felelősséget. Az anyakönyvi hivatal eljárása ellen panasszal lehet élni a felügyeletét ellátó központi kormányzati szervnél, illetve a bíróságon (lásd a II. fejezet 10. pontját!).

hk