Megújult a református templom tornya

Hálaadó istentisztelet Badalóban

2017. november 15., 13:24 , 879. szám

Istennek adtak hálát a beregszászi járási Badalóban azért, hogy fel tudták újítani református templomuk tornyát, egyben méltatták a reformáció 500. évfordulóját, és megemlékeztek a sztálini terrornak 73 évvel ezelőtt áldozatul esett badalóiakról is.

Sápi Zsolt badalói református lelkész igehirdetésében a felolvasott ige bizonysága alapján rámutatott, hogy a templom állapota minden időben, napjainkban is tükrözi az egyházközség lelkületét, következtetni lehet belőle a gyülekezet hitére is. A templom külső felújítását a toronnyal kezdték, amely a Beregi Egyházmegye egyik legmagasabb templomtornya. „Hiszem, hogy elődeink azért építették ilyen magasra ezt a tornyot, hogy ha az emberek rá tekintenek, egyúttal az égre is nézzenek” – jelentette ki Sápi Zsolt, majd megköszönte a nagy szaktudást és bátorságot is igénylő kivitelező munkát Hajdú Árpádnak és segítőjének, Isten áldását kérve az életükre. Egyúttal köszönetet mondott azoknak is, akik anyagilag támogatták a templom tornyának felújítását. A hálaadás mellett kérte Isten további segítségét a templom többi részének külső felújításához is.

Az ünnepi istentiszteleten megemlékeztek arról is, hogy 1517. október 31-én Luther Márton kifüggesztette 95 tételét a wittenbergi vártemplomra és ezzel elindította a reformációt. Ma már 450 éves a református egyház. „Adja az Úr, hogy református templomainkban legalább még 500 évig hirdessék Isten igéjét. Legyen fontos a számunkra az Isten ügye és nemzetünk ügye, hogy legyen még 500 év” – kérte Sápi Zsolt.

Dr. Jakab Lajos családorvos, a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke köszöntötte az ünnepi istentiszteletre érkezett vendégeket: dr. Torzsa István beregszászi magyar konzult, Sin Józsefet, a Beregszászi Járási Tanács és a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnökét, valamint a Tisza túlsó partján elterülő testvértelepülésük, Szatmárcseke küldöttségét, Tóth Béla alpolgármestert és Sarkadi Pál korábbi polgármestert, valamint Rácz Jánost, a KMKSZ Tiszacsomai Alapszervezetének elnökét. Majd mindenkit megkért arra, hogy a hálaadó istentiszteletet követően vonuljon át a sztálini önkényuralom áldozatainak helyi emlékművéhez, hogy közösen emlékezhessenek az 1944 novemberében elhurcolt és soha haza nem tért 89 badalói magyar emberre.

Sin József köszöntő beszédében elmondta: „Számos gyülekezet és hívő ember várta hálás reménységgel a reformáció nagy ünnepét. Sokan nekivágtak hosszú útnak is Budapestre, hogy részesei lehessenek nagy közös ünnepségünknek. Sokan gondolják ma is úgy – nagyon helyesen –, hogy vár ránk a megújulás és megújítás feladata. Erős vár a mi Istenünk.” Emlékeztette a hallgatóságát arra, hogy az egri vár védelméhez sem a falak adták az erőt, hanem a védők hite.

Dr. Jakab Lajos a badalói mártírok emlékművénél elmondta: „Szinte napra pontosan 73 évvel ezelőtt, 1944. november 13-án elrendelték a 18 és 50 év közötti kárpátaljai magyar és német nemzetiségű hadkötelesek s egykori katonák deportálását. Egyedüli bűnük a nemzetiségük, hazafiasságuk és hitük volt. Több mint húszezer magyar nemzetiségű férfit hurcoltak el a Kárpátokon túli lágerekbe, akiknek az egyharmada soha többé nem térhetett vissza szeretteihez. Badalóból 150 embert vittek az úgynevezett málenykij robotra, és azoknak az embereknek több mint a fele ottmaradt örökre. Falunkban nem volt olyan család, ahol ne gyászoltak volna valakit, édesapát, fiút, testvért, rokont. A ma élő nemzedék szent kötelessége, hogy ápolja ezen áldozatok, mártírok emlékét, és minden évben legalább egyszer, ilyenkor elzarándokoljunk a mártírok emlékparkjába...”

Dr. Torzsa István beregszászi magyar konzul elmondta: „2010 óta ismét nemzeti kormányunk van. Olyan nemzeti kormányunk, amely feladatul tűzte ki, hogy javítsa a magyarság helyzetét. Amikor erre gondol a kormány, nem csak a határainkon belül lévő magyarságra gondol. Szerencsétlen történelmünk ötmillió embert elszakított a nemzettől, de kormányunk rájuk is gondol. Itt, Kárpátalján is tapasztalhatják, hogy a magyar kormány évről évre igyekszik segíteni a határon kívül rekedt honfitársain­kat. Otthon is egyre nagyobb szelet kenyér jut a magyaroknak, úgy vélem, hogy a határon túliaknak is egyre nagyobb szeletet tudunk adni” – hangsúlyozta, majd felsorolta azokat a támogatási programokat, amelyekkel segíti az anyaország Kárpátalja magyarságát.

Sarkadi Pál, Szatmárcseke korábbi polgármestere a badalói emlékmű avatásakor is ott volt, felidézte az 1989 előtti időket. Elmondta, hogy Szatmárcsekéből mindig figyelgette, hogy hogyan újul meg a badalói templom tornya, és örömmel látja, hogy a felújítás befejeződött. Bízik abban, hogy a további munkálatokhoz is lesz ereje a badalói közösségnek. Fontosnak nevezte az elhurcoltakról való megemlékezést is, mindenkinek köszönetet mondott, aki megjelent az emlékünnepségen.

A Badalói Általános Iskola Barta Éva, Tompa Zita és Nagy Judit tanárnők által felkészített diákjai az alkalomhoz illő műsorral emlékeztek a falu mártírjaira. Végül Sápi Zsolt mondott imát értük és utódaikért. A Szózat eléneklése után a jelenlévők megkoszorúzták az emlékművet, illetve elhelyezték rajta virágaikat.

Badó Zsolt