Szaakasvili a középosztály „diktatúrájának” megteremtésére szólított fel hívei kijevi tüntetésén

2017. december 3., 18:54

Az oligarchák hatalmának megdöntésére és „a középosztály diktatúrájának” megteremtésére szólított fel Miheil Szaakasvili, az ukrán állampolgárságától megfosztott volt odesszai kormányzó és egykori grúz elnök vasárnap Kijevben, az általa Ukrajnában alapított Ruh Novih Szil (Új Erők Mozgalma) nevű párt demonstrációján.

Az ukrán főváros központjában megrendezett tiltakozó felvonuláson Szaakasvili hívei azt követelték, hogy a parlament hozzon törvényt az államfő alkotmányos vád alá helyezésének (impeachment) rendjéről. A megmozduláson a szervezők szerint húszezren, az UNIAN ukrán hírügynökség helyszíni tudósítása szerint mintegy ötezren, a rendőrség adatai alapján két és fél ezren vettek részt.

A felvonulás a Sevcsenko parktól indult és a Majdan szomszédságában lévő Európai téren ért véget, ahol Szaakasvili beszédet intézett az összegyűltekhez. Rámutatott arra, hogy a jövő héten plenáris ülést tart az ukrán parlament, ez idő alatt követeli, hogy fogadjanak el törvényt az államfő impeachment eljárással való leváltásáról. A politikus azzal fenyegetőzött, hogy ha ezt a törvényhozás nem teszi meg, a jövő hét végén újra több ezer híve vonul utcára, és elzárják a Majdanról, azaz a Függetlenség teréről az elnöki hivatal felé vezető utat.

Petro Porosenko ukrán elnök július végén megfosztotta ukrán állampolgárságától Szaakasvilit, akit maga nevezett ki 2015 májusában Odessza megye kormányzójává. Később azonban megromlott közöttük a viszony, főként azért, mert a grúz politikus több ízben korrupcióval vádolta meg a kijevi központi vezetést.

A kormányzói kinevezésével egy időben Szaakasvili ukrán állampolgár lett, lemondva korábbi georgiai állampolgárságáról, ahol 2004 és 2013 között az ország elnöke volt, és ahol hatalommal való visszaélés miatt jelenleg is körözik.

A politikus nem sokkal azután, hogy ukrán állampolgársága elvesztésével hontalanná vált, külföldre távozott. Szeptember 10-én azonban visszatért, méghozzá úgy, hogy híveitől körülvéve begyalogolt Ukrajnába Lengyelországból.

A korrupció és a lakosság rossz életkörülményei miatt az ukrán vezetést folyton nyilvánosan ostorozó volt odesszai kormányzó és pártja, valamint a Donyec-medencei konfliktusban a szakadárok ellen harcoló veterán önkéntesek egy csoportja október közepén sátorokkal nonstop demonstrációsorozatot indított a parlamentnél. Azóta már nem a mostani az első hétvége, hogy Szaakasvili néhány ezernyi híve a belvárosban tiltakozó felvonulást tart. A megmozdulás most is, mint korábban békésen, komolyabb atrocitások nélkül zajlott le.

(MTI)