Korszerű szemészeti vizsgálatok Ungváron

2017. december 4., 17:46 , 881. szám
Rehó Veronika

A szem az egyik legvédtelenebb érzékszervünk. Panaszai mögött sokszor komoly problémák húzódhatnak meg, ezért nem árt odafigyelni az intő jelekre. De valljuk be őszintén, ismerve a klinikákon uralkodó helyzetet, gyakran halogatjuk a szemvizsgálatot.

Nemrég Ungváron megnyílt a Kárpátaljai Szemészeti Mikrosebészeti Központ. Az egészségügyi intézmény szemész szakorvosát, Rehó Veronikát arról kérdeztük, milyen szolgáltatások váltak ezáltal hozzáférhetővé megyénk lakosai számára.

– A diagnosztika és gyógy­kezelés valamennyi korszerű módja megtalálható nálunk. Például az optikai bio­méter kiszámítja a szem optikai mutatóit. Az egyik legminőségesebb műszer a maga nemében. Elégedettséggel tölt el bennünket, hogy azon néhány ukrajnai szemészeti klinika közé tartozunk, amelyek rendelkeznek ezzel a csúcstechnológiás berendezéssel. Fájdalommentes, nem sugárzó, non-kontakt módszer, mely segítségével mindössze kb. 5 percig tart mindkét szem vizsgálata. Nagyon egyértelmű, pontos paramétereket nyújt már az első szkennelés után. Az így nyert adatok alapján meghatározható a speciális műlencse optikai ereje, amelyet a hályogműtét során implantálnak.

– Milyen egyéb műszerekkel történik a diagnosztika?

– Az egészségügyi központunk szakemberei keratotopográfia segítségével vizsgálják a szem szaruhártyájának az elváltozásait. A pontosabb elemzéshez korábban Placido-korongot, kézi keratoszkópot használtak, amely egyszerű, nem invazív módon ábrázolja a szaruhártya felszínét. Sokkal részletesebb adatokhoz lehet jutni a nálunk használt cornea-topográfia révén, melynél automatikus berendezés vetíti a megvilágított mintázatot a corneára, s a készített digitális felvételek elemzésével határozza meg annak felszínrajzát. A topografikus térkép jelzi a torzulásokat és hegesedéseket a szaruhártyán, keratoconus esetén a felszín görbületének jellegzetes meredekebbé válását mutatva rendszerint a szem középvonala alatt. A technikával pillanatfelvétel készíthető a deformáció mértékéről és kiterjedéséről, kiindulási alapot adva a progresszió fokának értékeléséhez. Különösen fontos az eljárás a rendellenesség korai fázisaiban való észleléséhez, amikor egyéb tünetek még nem jelentkeznek.

Úgyszintén rendelkezésünkre áll egy, a szemfenék keresztmetszeti képét optikai elven vizsgáló eljárás is, az optikai koherencia tomográfia (az angol rövidítés után OCT). A berendezés egy speciális (lézer) fénynyalábot használ a szemfenék letapogatásához. A módszer felbontása igen nagy, ezáltal az ideghártya morfológiai eltéréseit (pl. a vizenyőképződést) jól ábrázolja. További előnye, hogy sem a szembogár tágítása, sem a szem érintése nem szükséges a vizsgálat elvégzéséhez, sőt, a vizsgálat során injekciót sem kell adni.

– A központ diagnosztikai felszereltsége, úgy tűnik, megyénkben páratlan. Mi a helyzet a kezeléssel?

– A szemészeti mikrosebészet utóbbi évtizedekben elért szinte valamennyi vívmánya hozzáférhető nálunk. A látás megtartása, a benne keletkezett zavarok felismerése, gyógyítása az orvosi tevékenység legnemesebb feladata. A szembeteg ember nem beteg a szó általános értelmében, mégis, látásának zavara nagy kétségbeeséssel tölti el, egzisztenciáját veszélyezteti. Minden szembetegség erősen befolyásolja a beteg pszichéjét, kapcsolatát családjával, a társadalommal.

A korszerű műtéti technika helyes alkalmazása azonban nemcsak kiváló kézügyességet, biztos anatómiai-fiziológiai tudást, helyes műtéti indikációt kíván, de precíz utókezelést is. Mindennek egyszerre kell rendelkezésünkre állnia ahhoz, hogy betegeink megelégedésére végezzük sebészi tevékenységünket. Ukrajna elismert sebészei és külföldi szakemberek konzultálják a pácienseinket, és szükség esetén elvégzik a műtéti beavatkozásokat. Köztük számos olyan műtétet, amelyekre korábban nem volt lehetőség Kárpátalján, ezért a beteg kénytelen volt Odesszába vagy Kijevbe utazni. De az sem volt ritka, hogy magyarországi klinikához fordultak.

– Aki úgy érzi, szüksége lenne egy alapos szemvizsgálatra, hová fordulhat?

– Idén márciusban nyílt orvosi központunk Ungváron a Hribojedov utca 23. szám alatt található (a városi kórház bejáratával szemben a BAM-on). De mielőtt bárki ideutazna, a +38(067)694 03 03, vagy a +38(050)694 03 03 telefonszámon érdeklődhet.

Makusina Viktória