Az ukrán védelmi tanács vezetője szerint ideje a NATO-nak halált okozó fegyvereket szállítani Ukrajnának

2017. december 14., 21:13

Olekszandr Turcsinov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) vezetője felszólította csütörtökön a NATO-tagállamokat, hogy ideje megszüntetniük az általa mesterségesnek nevezett korlátozást, és élet kioltására is alkalmas fegyvereket kellene szállítaniuk Ukrajnának.

Turcsinov ezt a befolyásos, közvetlenül Petro Porosenko ukrán elnök alá rendelt tanács által kiadott sajtóközlemény szerint a NATO-Ukrajna Bizottság brüsszeli ülésén jelentette ki.

A tisztségviselő szavai szerint Ukrajna érdekelt abban, hogy fejlessze hadiipari együttműködését az atlanti szövetséggel és annak tagállamaival. Szerinte eljött az ideje annak, hogy a NATO-tagországok adjanak engedélyt hadiipari vállalataiknak katonai célú eszközök exportálására Ukrajnába, beleértve halált okozó fegyvereket is. Sürgette továbbá egyebek mellett olyan központ létrehozását, amely tanúsítványokat ad ki az Ukrajnában gyártott fegyverek és haditechnikai eszközök NATO-kompatibilis voltáról.

„Ukrajna eddig is a NATO megbízható partnere volt, és a jövőben is az marad. A különleges partnerségi kapcsolatok fejlesztése erősíti közös biztonságunkat, Ukrajna jövőbeli NATO-tagsága pedig a béke és a stabilitás záloga lesz Kelet-Európában és az egész euroatlanti térségben” – hangsúlyozta a politikus.

Turcsinov – mint hivatalának sajtóosztálya közölte – Brüsszelben megbeszélést folytatott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral. A találkozón az ukrán tisztségviselő kijelentette, hogy a 2014-es évhez képest – amikor Oroszország önkényesen elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet, majd Moszkva támogatásával fegyveres konfliktus robbant ki a Donyec-medencében – Ukrajnának ma már minőségileg új hadserege van, amely képes megvédeni az országot. Rámutatott arra, hogy a partnerországok szakértői szerint Ukrajna már megfelel azon kritériumoknak, amelyek alapján csatlakozhat a Kibővített Lehetőségek Partnersége elnevezésű NATO-programhoz. Megjegyezte, hogy ez lehet a következő fontos szakasz Ukrajna és az atlanti szövetség együttműködésében.

Az UNIAN ukrán hírügynökség a Canada Gazette című kanadai kormánykiadványra hivatkozva jelentette, hogy Ottawa felvette Ukrajnát azon országok listájára, amelyekbe vállalatai automata kézi lőfegyvereket exportálhatnak.

Élet kioltására is alkalmas fegyvereket eddig egy NATO-tagállam, Litvánia szállított Ukrajnának.

(MTI)