Négy gyermek vesztette életét egy égő házban Cserkasszi megyében

2017. december 18., 19:27

Cserkasszi megyében négy gyermek halt meg egy égő családi házban – jelentette az Ukrajinszka Pravda a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) tájékoztatása nyomán.

A DSZNSZ weboldalán megjelent közlemény szerint december 17-én 20:29 órakor értesítették a mentőszolgálatot a 101-es vészhívószámon a Zolotonosai járás Drabivci községének egyik lakóházában keletkezett tűzről. A tűzoltók 22:07 órára eloltották a lángokat a Naberezsna utcai házban. A sűrű füst miatt a tűzoltóknak légzőkészülékben kellett átvizsgálniuk az épületet. Az égő ház felderítése során az egyik szobában bukkantak rá a nyolc, négy, három, illetve egyéves élettelen gyermekekre.

Az előzetes tájékoztatás szerint a tűz keletkezésének valószínű oka a tűzrendészeti szabályok megsértése lehetett a kályha üzemeltetése során.

Az UNIAN úgy tudja, az áldozatok száma nagyobb is lehetett volna, szerencsére két gyermek éppen a nagymamánál vendégeskedett. A hírügynökségnek a rendőrségen elmondták, az anya nyolcéves lányát bízta meg a tűz felügyeletével, mielőtt rázárta a ház ajtaját gyermekeire, és átment a barátaihoz.

(pravda.com.ua/unian.ua/Kárpátalja)