Egyetlen bűnük magyarságuk volt

Olvasói levél

2017. december 19., 16:45

2017. december 2-án a KMKSZ Haranglábi Alapszervezete megemlékezést tartott a sztálini terror áldozatainak emlékére.

A köszöntések után Gerzsenyi Andrea, a KMKSZ Haranglábi Alapszervezetének elnöke tartotta meg beszédét. Elmondta, hogy Haranglábról 9 ember vesztette életét a fogolytáborokban. Sajnálattal gondolt arra, hogy az áldozatok névtelen és ismeretlen sírja fölött soha nem hangzott el egy fohász, soha nem csordult ki rá a fájdalom könnye, de képzeletben oly sok bánatvirág került ezekre a hantokra, mely az édesanyák, feleségek, gyermekek és mennyasszonyok lelkén nőttek, szívűk bánatából, fájdalmából, reménytelenségükből táplálkoztak.

Ezt követően Kulcsár Ferenc, beregszászi magyar konzul mondta el gondolatait. Megtudtuk, hogy milyen kegyetlen körülmények között kellett élnie annak a több ezer nőnek és férfinak is, akiket Magyarország területéről hurcoltak el.

Kovács Gyula, a haranglábi református gyülekezet lelkipásztora az Úr igéjét vette alapul. Elmondta, hogy emlékezni kell, de nem szabad leragadni a múltban, hanem emlékezve ugyan, de az Úrban bízva kell élnünk a jelenben, készülve a jövőre.

A megemlékezést a Haranglábi Oktatási-NevHaelési Komplexum diákjainak, tanárainak verses-dalos műsora tette színesebbé. Az alsó osztályos tanulók előadásában a jelenlévők megnézhettek egy jelenetet, mellyel próbálták egy kicsit közelebb hozni az 1944-es szörnyűségeket. Halász Éva és Baranyi Gyula előadásában pedig egy nagyon szép éneket hallhattak az emlékezők, hogy soha ne feledjék el, hogy magyarnak születtek, ez nem véletlen, ezt Isten így akarta.

A megemlékezést a Himnusz közös eléneklése zárta.

Ezért a csodálatos és áldott alkalomért köszönetet szeretnénk mondani a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, mert a támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg ily színvonalasan megemlékezésünk.

Gerzsenyi Andrea,
a KMKSZ Haranglábi Alapszervezetének elnöke