Solus Christus: Modern táncszínházi előadás Ungváron

2018. február 7., 18:48

A Duna Művészegyüttes és a Göncöl Zenekar a reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett táncszínházi előadását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezet szervezésében február 22-én, 18.00 órai kezdettel láthatja a kárpátaljai közönség Ungváron, a Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színház színpadán. Belépők igényelhetőek a KMKSZ ungvári irodájában, vagy a 61-29-98-as telefonszámon.

 

Táncszínházi előadásunk a reformáció értékeinek jelenvalóságáról szól, miként azok szervesen beépültek életünkbe, mindennapjainkba, mindmáig meghatároznak minket, akár akarjuk azt, akár nem. A szóban forgó értékeket ugyanis nem mosta el az idő, nem kezdte ki a változás, itt és most is hatnak, elevenek, igaz, többnyire öntudatlanul, észrevétlenül. A reformációnak köszönhető többek közt a vallási és a világi élet átjárhatósága: a szekularizáció eredetileg az egyházi földek kisajátítását jelentette, majd az „elvilágiasodás” folyamatát is. A „lelkiismereti szabadság” úgyszintén vallási érték volt, a reformátorok teológiai vitáiban (harcaiban) született, s vált belőle később a mindenkori világban tevékeny ember méltóságának, öntudatának talapzata. Táncszínházi előadásunk központi gondolata tehát ez: a reformáció értékei nem muzeálisak, hanem elevenek, itt és most, jelenünkben is valóságosak, cselekedeteink, ön- és valóságismeretünk mélyrétegében mindmáig jelenvalók.

 

Előadja a Duna Művészegyüttes és a Göncöl Zenekar

Közreműködik a Szent Efrém Férfikar, Hétlépés Táncegyüttes és Palyov Attila

Koreográfusok: Furik Rita, Juhász Zsolt, Mihályi Gábor

Koreográfus asszisztens: Bonifert Katalin

Zene: Dulai Zoltán, Bubnó Tamás, Kelemen László

Jelmeztervező: Furik Rita

Fényterv – videó projekció: Lendvai Károly

Produkciós vezető: Letenyei Gábor

Rendező: Juhász Zsolt

 

Támogatók:

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Református Emlékbizottság