Alkotmányellenesnek nyilvánították a nyelvtörvényt

2018. március 1., 09:50

Alkotmányellenesnek minősítette Az állami nyelvpolitika alapjairól című, a közbeszédben csak nyelvtörvényként emlegetett jogszabályt az Alkotmánybíróság (AB) – jelentette az Ukrajinszka Pravda február 28-án este, miután a határozat szövegét közzétették a testület weboldalán.

„Az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy a 9073. számú törvényjavaslat második olvasatban való tárgyalása során a Legfelső Tanács 2012. július 3-i esti plenáris ülésén a vita és az elfogadás alkotmányos rendjének megsértése rendszerjellegű volt, és nagyban befolyásolta a szavazás végeredményét. A fentiek alapul szolgálnak a jogszabály alkotmányellenessé nyilvánításához Ukrajna Alkotmánya 152. cikkelyének első bekezdése alapján” – olvasható a bíróság határozatában.

Az alaptörvény értelmében a jogszabály, amelyet az AB alkotmányellenesnek nyilvánított, az erre vonatkozó határozat megszületésének napjától hatályát veszíti.

Az AB hangsúlyozza, a jogszabályt anélkül fogadták el, hogy rendelkezésre állt volna a törvényjavaslatnak a második olvasatban való tárgyaláshoz előkészített tervezete, az illetékes parlamenti bizottság állásfoglalása stb. A törvénytervezetet a teljes cím, a nyilvántartási szám, a módosítások és az előterjesztők feltüntetése nélkül tűzték a Legfelső Tanács napirendjére.

Emellett a második olvasatban való tárgyaláskor elmaradt a tervezet vitája, a képviselőket pedig megfosztották attól a joguktól, hogy megvitassák az általuk benyújtott módosító indítványokat és javaslatokat.

Az AB emlékeztet, hogy a törvénytervezet elfogadásakor parlamenti képviselők blokkolták a felszólalókat, fizikailag akadályozták a szavazást és akadt a teremben, aki több képviselőtársa helyett is voksolt. A testület mindezt figyelembe véve nyilvánította alkotmányellenesnek a nyelvtörvényt.

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, hogy a Szerhij Kivalov és Vagyim Kolesznyicsenko, a régiók Pártja képviselői által jegyzett nyelvtörvény lehetővé tette a hivatalos kétnyelvűséget azokban a régiókban, ahol a nemzeti kisebbségek aránya a lakosság körében meghaladja a 10%-ot.

2014. február 24-én a parlament megszavazta a törvény hatályon kívül helyezését. Olekszandr Turcsinov azonban, aki annak idején a parlament megbízott elnöke volt és a megbízott államfői tisztet is betöltötte, nem írta alá ezt a határozatot.

Parlamenti képviselők egy csoportja még 2014-ben kérte az Alkotmánybíróságtól a nyelvtörvény hatályon kívül helyezését.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)