Hátrányos helyzetű magyarokat segítő program indul a Kárpát-medencében

2018. március 7., 08:27 , 894. szám

Hátrányos helyzetű magyarok felzárkózását segítő programot indít a Kárpát-medencében az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (Emet) és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) több mint 900 millió forintos európai uniós támogatásból – jelentették be múlt pénteken Budapesten.

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az országhatáron belüli segítséghez hasonlóan szeretnék támogatni a hátrányos helyzetű magyarokat az országhatáron kívül is.

A projekt keretében a tervek szerint 13 ezer magyarországi és határon túli hátrányos helyzetű magyar emberhez jutnak majd el – közölte az államtitkár.

A közreadott sajtóanyag szerint a konzorciumvezető MMSZ és a konzorciumi partner Emet projektje 911 millió forintos uniós támogatásból valósul meg a Széchenyi 2020 program keretében. A projekt jó gyakorlatok megosztásával, az együttműködés erősítésével, továbbá konkrét társadalmi problémák enyhítésével járul hozzá az egyenlőtlenségek felszámolásához a Kárpát-medencében.

(MTI/Kárpátalja)