„Ma is küzdenünk kell azért, hogy megmaradjon nemzetünk”

Március 15-i ünnepség Tiszaújlakon

2018. március 28., 09:47 , 897. szám

Tiszaújlak a magyar szabadságküzdelmek ismert helyszíne, hiszen a nevezett nagyközség és a Tisza túlpartján, vele átellenben lévő Tiszabecs között vívták meg a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatáját, mely tiszabecsi ütközet néven került be a történelembe. A diadalnak emléket állító turulmadaras emlékművet viszont Tiszaújlak határában építették fel, majd – miután a szovjetkorszak kezdetén lerombolták – itt is építették újjá 1989-ben. Ám az 1848–1849-es szabadságharcban is megannyi helyi lakos vett részt, s róluk is megemlékeztek a nagyközség március 15-i ünnepségén.

A rendezvényt a KMKSZ Tiszaújlaki Alapszervezete szervezésében, Jánosi Julianna nagyközségi könyvtáros segítségével bonyolították le a helyi nagyközségi könyvtár nagytermében. Bencze Rudolf KMKSZ-alapszervezeti elnök az ünnepség kezdetén felidézte, hogy 1848-ban 163 tiszaújlaki lakos állt be nemzetőrnek, akiket aztán a Munkács melletti katonai táborban képeztek ki, és osztottak be a különböző fegyvernemekhez. Az elnök elmondta, emléktáblájuk mára elkészült, s a közeljövőben felhelyezésre kerül a település területén. Emellett pedig emlékművet is akarnak állítani a tiszteletükre.

Bencze Rudolf felszólalása után szépen megszerkesztett ünnepi műsort adtak elő a Tiszaújlaki Művészeti Iskola és a Tiszaújlaki Széchenyi István Középiskola diákjai, s ünnepi műsorral lépett fel a művészeti iskola tanárainak az énekkara is.

A rendezvény zárásaként pedig Bencze Rudolf arra emlékeztette az egybegyűlteket, hogy a magyar nemzetnek mindig harcolnia kellett a szabadságáért és a függetlenségéért, s ma is küzdenünk kell azért, hogy megmaradjon nemzetünk a Kárpát-medencében.

Lajos Mihály