Jótékonysági futás a ráti Szent Mihály Rehabilitációs Központ javára

2018. június 3., 13:41

A Nemzeti Összetartozás Napján, vagyis hétfőn rajtol Budapestről az az 500 kilométeres futás, amelynek kettős célja, hogy felhívja a figyelmet a véradás fontosságára, valamint adományokat gyűjtsön a Ráton megépült Szent Mihály Rehabilitációs Központ javára – közölték a szervezők szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint az „Egy vérből vagyunk!” elnevezésű rendezvény fővédnöke Herczegh Anita, Magyarország köztársasági elnökének felesége, aki a budapesti rajtnál részt vesz a véradáson, majd öt nappal később a ráti gyermekotthonban várja a futókat, és a célba érkezést követően részt vesz a Szent Mihály Rehabilitációs Központ avató ünnepségén.

A rajtnál jelen lesz a szervező intézmények képviseletében Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese, Toldy-Schedel Emil, a Szent Ferenc Kórház főigazgatója és Fogarasi András, a Bethesda Gyermekkórház főigazgató-helyettese is. A katolikus és református kórház 30 fős csapata Kárpátaljára fut, ahol a Szent Mihály Rehabilitációs Központ felavatását követőn közel száz kárpátaljai gyerek egészségügyi vizsgálatát végzik el.

(MTI)