Biológiai növényvédelem III. A paradicsom védelme

2018. június 20., 10:56 , 909. szám

Hosszúkultúrákban elengedhetetlen a jó előkészítés a sikeres védekezés kialakításához. A nagy fertőzés a szakszerű telepítés kudarca is. Néha azonban a sikertelenség oka a szakszerűtlen kártevőfelmérés, a késlekedés, vagy egy hirtelen kártevő-betelepülés is lehet, aminek az anyagi vonzata is tetemes.

Az üvegházi molytetű elleni védekezés

Az első virágok megjelenése előtt Vertimec 1,8 EC készítménnyel kezeljük az állományt, hogy a korai atkafertőzést minimalizáljuk. A permetezés után három héttel elkezdhetjük az Encarsia formosa betelepítését. A súlyosan fertőzött palántáknál ezt a kezelést ne alkalmazzuk.

A permetezés után három héttel a monitorozás eredményei alapján az alábbiak szerint döntsünk a betelepítésekről. A fürkészdarazsak kihelyezését március végéig lehetőleg „féldózisú” lapokkal folytassuk, hogy az adott mennyiséggel nagyobb területet fedhessünk le, ugyanis a hideg időben ez a rovar csak kis területen mozog, kevesebbet repül. A lapokat a növények alsó részére akasszuk, ne közvetlenül a csúcsra. Az első telepítéseket mindig a legmelegebb helyeken kezdjük el, a fűtőcsövek mellett, ahol a relatív páratartalom viszonylag alacsony. A betelepítéseket hetente végezzük. Ha elértük a 10 db/m2 dózist, akkor még nagyobb arányban telepíthetünk a kritikus helyekre. Ha a növények csúcsán 10 darabnál több molytetvet találunk, rakjunk föléjük sárga színcsapdákat gyérítés céljából.

A Macrolophus ragadozó poloskákat az utolsó permetezés utáni 5. héten helyezhetjük ki a területre 0,5 db/m2 dózisban, amit két hét múlva meg kell ismételnünk. Egyenletesen oszlassuk el a területen a ragadozókat. A második kihelyezéskor ugyanazokra a helyekre tegyük a poloskákat. Ha a terület kezdeti liszteskefertőzöttsége magas, akkor a ragadozó poloska nagyon gyorsan fel tud szaporodni.

Az aknázólegyek elleni védekezés

Az első aknázólegyek megjelenésekor kell megkezdeni a védekezést. Kis fertőzés mellett, valamint korai időszakban a Dacnusa és a Diglyphus i. fürkészdarazsak 50-50%-os arányú telepítése javasolt. Amint a fertőzöttség eléri a 10 levelenkénti 1 járatot, csak a Dighlypus-t telepítsük. A kihelyezést hetente, a hatásos parazitaszint eléréséig kell folytatni.

A takácsatka elleni védekezés

Takácsatka ellen a Phy­to­seiu­lus ragadozóatkát használjuk. Ez bonyolult feladat, mivel a paradicsomon a mirigyszőrök akadályozzák a ragadozóatka helyváltoztatását. Tulajdonképpen a Vertimec 1,8 EC kezelésre is azért van szükség, hogy elejét vegyük a kártevő korai megjelenésének. A fertőzés korai felismerésének fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az atkák szívásának helyén levegő kerül a levéllemezbe, így az azon megjelenő fehér pontok jól látszanak. Március közepétől számíthatunk a megjelenésükre, általában a csúcsokon találhatók meg, mert föntről, a drótokról a fólia szerkezetéről ereszkednek alá. Fontos, hogy minden zöldmunkát a fertőzött helyeken végezzünk utoljára, így megakadályozhatjuk az atkák széthurcolását.

A bagolylepkék elleni védekezés

A védekezés jelentősége azért is nagy, mert a hernyó képes az egész fürtöt vagy egy növénycsúcsot elpusztítani. Ez esetben a Macrolophus caliginosus ragadozó poloska nyújtja a leghatásosabb védelmet, mert a lepkék tojásait is elfogyasztja. Ha június elejéig nem érjük el a növényenkénti 1-2 darabos ragadozószámot, akkor a Trichogramma petefürkészek használatával csökkenthetjük a kárt. Telepítsünk hetente 50 darabot, súlyosabb fertőzésnél és rajzáscsúcskor 100db/m2-t.

Balog Nóra,
a „Pro Agricultura Carpatika”
Kárpátaljai Megyei
Jótékonysági Alapítvány munkatársa

Kártevők

Természetes ellenség Dózis Megjegyzés
Molytetvek Encasia formosa
(fürkészdarázs)
1,5–6
db/m2

Minimum 5 héten
keresztül télen

Eretmocerus eremicus
(fürkészdarázs)
1-2
db/m2
Csak a foltokra
Macrolophus caliginosus
(ragadozó poloska)

0,5-1

db/m2

Két alkalommal
a második fürt virágzásakor
Takácsatka Phytoseiulus persimilis
(ragadozó poloska)
20
b/m2
Minimum 4 héten
keresztül a foltokon

Feltiella acarisuga
(atkarontó gubacsszúnyog)

10
db/m2
Minimum 3 héten
keresztül a foltokon
Aknázólegyek 90% Dancusa s. és
10% Diglyphus i.

0,25–2

db/m2

Minimum 5 héten
keresztül télen
Diglyphus isaea
(fürkészdarázs)

0,25–2

db/m2

Minimum 3 héten
keresztül
Bagolylepkék Trichogramma brassicae
(fürkészdarázs)
50–100
db/m2
Hetente