Júliusban dől el, lesz-e idén újabb minimálbéremelés

2018. június 30., 13:23

A költségvetésben egyelőre nincs pénz a minimálbér emelésére, s hogy sikerül-e a kormánynak előteremtenie a szükséges forrásokat, július elején fog eldőlni – jelentette ki a Szabadság Rádió műsorában Andrij Reva szociálpolitikai miniszter, akit az Ekonomicsna Pravda idéz.

Elmondása szerint a minimálbér emelése abban az esetben válik lehetségessé, ha a költségvetési bevételek meghaladják a tervezettet. Reva emlékeztetett, hogy az első negyedévben a bevételek közel hatmilliárd hrivnyával maradtak el a tervezettől, májusra kis híján megszűnt az elmaradás, meg kell várni, mit mutatnak a júniusi számok.

Utalt rá, hogy a minimálbér emelése pótlólagos átutalásokat tesz szükségessé az állami költségvetésekből a helyi büdzsékbe. A miniszter szerint van néhány lehetőség arra, honnan teremthetik elő a szükséges pénzt, ilyen a vám és az „árnyékfoglalkoztatás”. Máris intézkedéseket foganatosítottak a csempészés ellen a vámon, és szigorú intézkedések várhatók a nyár folyamán azon „rabszolgatartók” vonatkozásában is, akik nem jelentik be a foglalkoztatottakat – jelezte.

Hozzátette, a helyhatósági szervekkel dolgozni kell majd „a személyi jövedelemadó igazságos újraelosztásán”, hogy a minimálbér emelésekor a kormánynak ne kelljen növelnie a helyi költségvetések finanszírozását.

Az Ekonomicsna Pravda emlékeztet, 2018. január 1-jétől a létminimum összege Ukrajnában 1700 hrivnya, a minimálbéré pedig 3723 hrivnya.

Petro Porosenko elnök korábban nem zárta ki, hogy 2018 második felében a minimálbér összegét 4200 hrivnyára emeljék.

Omeljan Daniljuk, a közelmúltban felmentett pénzügyminiszter távozása előtt közölte, nincsenek meg a feltételei a minimálbér emelésének.

(epravda.com.ua/Kárpátalja)