Moszkal arra szólította fel a lakosságot, hogy blokkolják az Ungvári Járási Tanács ülését

2018. július 3., 15:51

Az Ungvári Járási Tanács soron következő ülésén a járásban lévő négy művészeti iskola likvidálásáról fognak szavazni – írja a prozak.info hírportál.

Az ülésre július 13-án kerül sor. A tanács a kisdobronyi, tarnóci, szerednyei és kereknyei zeneiskolák bezárásáról tárgyal majd, továbbá az ungvári járási gyermekművészeti központot is megszűntetnék. Az intézmények helyett egy Ungváron működő művészeti iskolát alapítanának.

Az ötlet nem kis felháborodást váltott ki a környéken. Hennagyij Moszkal kormányzó arra szólította fel a járás lakosságát, hogy látogassanak el az ülésre, fejezzék ki tiltakozásukat. Hozzátette azt is, hogy a határozat törvényellenes, mivel a projekt csak június 28-án jelent meg, 15 nappal az ülés előtt.

„Ha elfogadják a határozatot, bíróság által fogom eltörölni, majd a Legfelső Tanácshoz fordulok azzal a kérelemmel, hogy oszlassák fel az Ungvári Járási Tanácsot a törvényellenes döntések hozása miatt” – közölte a kormányzó.

(prozak.info/VV)