A kárpátaljai református fiatalok idén is találkoztak

A közösség ereje

2018. július 4., 10:03 , 911. szám

Közel ezer kárpátaljai magyar református fiatal találkozott szombaton Jánosiban a XI. Lendület – Kárpátaljai Református Ifjúsági Találkozó keretében. Az évente megrendezésre kerülő alkalomra a megye számos magyarlakta településéről érkeznek résztvevők.

Az eseményen a házigazda, Sipos József, a KRISZ elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, aki örömmel konstatálta, hogy idén is több száz fiatal vett részt a találkozón.

Dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora Pál apostol szavait idézve kiemelte: „Egymás terhét hordozzátok.” A rektor szerint a közösségben való munkának hatalmas ereje van. Ezért arra buzdította a jelenlévőket, hogy hordozva egymás terhét, váljanak erős tagjaivá a kárpátaljai közösségnek.

Dr. Békésiné Lukács Angéla beregszászi magyar konzul köszöntőjében kiemelte: fontos, hogy sok fiatal hitben megerősödve, a jót a rossztól elválasztva gondolkodik együtt a találkozón. A konzul tolmácsolta Szilágyi Mátyás főkonzul üdvözletét, és azt kívánta a jelenlévőknek, hogy a közösség ereje mutassa meg azt az utat, amely egyik embertől a másikig vezet.

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke áhítatában Gedeon történetén keresztül vitte közelebb az isteni üzenetet a fiatalokhoz. Kiemelte, hogy Isten okkal engedte a győzelmet a háromszáz harcosnak a húszezres sereg felett. Meg akarta népének tagjait védeni attól, hogy téves önismerettel rendelkezzenek, melyben a dicsőséget maguknak aratták volna le. A püspök szerint a magyarság történelme során számtalan olyan helyzetet láthattunk, ahol veszedelmes túl­erővel kellett szembenéznünk, azonban, ha a csatát el is vesztettük, a birodalmakat megrengettük.  „A mai időkben, amikor mesterségesen megpróbálják kudarcra ítélni a mi kárpátaljai magyar népünket, azt mondja az Isten igéje, hogy van esély a győzelemre. Van győzelmes élet Jézus Krisztussal a mai modern világban. Isten igéje ma bennünket győzelemre szólít fel. A küzdelem a mindennapok velejárója, életfeladata. Küzdenünk kell, hogy a kevés is láthatóvá legyen, hogy azokat, akik a keskeny úton haladnak, akik kevesen vannak, azoknak a példája is látható legyen” – fogalmazott a püspök.

Az építő gondolatokat követően 26 ifjú tette le fogadalmát Istenbe vetett hitéről, amely által 26 új taggal bővült a KRISZ csapata.

Menyhárt Nikolett, a KRE munkatársa beszámolt a Reformáció gyermekei és a Testvért szeretnék programokról. Elmondta, hogy a két program kapcsán a KRE pályázatot hirdetett, melyben kisfilmbe foglalva lehetett bemutatni a család, a testvér, a közösség fontosságát. A legsikeresebb pályázó Fülöp László lett, valamint különdíjban részesült Imre Ádám és Baksa Lóránt.

A találkozó idei főelőadója Dani Eszter, a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinati Misszióirodájának vezetője volt. Előadásában a jól ismert rút kiskacsa történetén keresztül mutatta be az ember legmélyebb vágyát, a közösséghez való tartozást. Kiemelte, hogy az embert arra teremtette az Isten, hogy kapcsolatban legyen ővele és a teremtett világgal. Azonban mégis annyi sérülés van a kapcsolatainkban, aminek oka a bűn. A lelkész egy járható útra világított rá, amely által rendeződhetnek kapcsolataink, és erősödhetnek közösségeink: a krisztusi út követése, amely korántsem egyszerű és kényelmes, de győzedelmes.

A szabadidős tevékenység alatt a fiatalokat számtalan lehetőség várta: kézműves-foglalkozások, dicsőítő koncertek, tematikus előadások, vetélkedő és sportjátékok, színdarabok a KRISZ-tagok előadásában.

A délután folyamán Szanyi György borzsovai református lelkipásztor tartotta az evangelizációs alkalmat. Ezt követően a Munkácsi Roma Dicsőítő Csapat adott nagysikerű koncertet. A találkozó által összegyűlt perselypénzzel a szervezők a TESÓ Blogot szeretnék támogatni.

A program évről évre bizonyosság afelől, hogy a kárpátaljai fiatalok meg akarnak maradni hitükben és közösségükben Kárpátalján. Bízva abban, hogy a hét szűk esztendőt felváltja egyszer a hét bő esztendő.

A rendezvény idei támogatója a Kárpátaljai Református Egyház, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a MRE Zsinati Ifjúsági Iroda, a Kárpátaljai Református Presbiteri Szövetség, az Eurhythmics, a Beatricce számítógépes szaküzlet, a Pulzus Rádió, a helyi és környékbeli református gyülekezetek voltak.

ev