„Zenei anyanyelvünk a második anyanyelvünk”

VIII. Népzenei és Néptánctábor Beregszászban

2018. július 24., 13:33 , 914. szám

Július 23–27-e között immár nyolcadik alkalommal zajlik Nagybereg után először Beregszászban a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA) által szervezett népzenei és néptánctábor, amelynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola ad otthont.

A tábor hivatalos megnyitójára július 23-án került sor a főiskola átriumában, ahol Váradi Natália, a „GENIUS” JA irodaigazgatója köszöntötte a Beregszászi Rezeda Néptáncműhely kiscsoportját és a Mezőgecsei Gyöngykaláris Gyermektánccsoportot, s rajtuk kívül a további 27 egyéni jelentkezőt. Elmondta, hogy a programra 2018 januárjától egészen június 1-ig jelentkezhettek a népzene és néptánc kedvelői, s ez idő alatt összesen 59-en nyújtották be jelentkezésüket. A tábor két részből áll, amelynek első része múlt hónapban Nagydobronyban már lezajlott. „Mi a „GENIUS” Jótékonysági Alapítványnál arra törekszünk, hogy a népzene és a néptánc az életetek része legyen, jellemformáló, jellemerősítő, hiszen zenei anyanyelvünk igazából második anyanyelvünk – a sok közül egy olyan dolog, ami a szülőföldünkhöz köt, vagy éppen visszahúz azokra a tájakra, ahol születtünk, ahol felnőttünk” – emelte ki Váradi Natália, majd eredményes hetet kívánt a résztvevőknek.

Ezután Kepics Andzselika, a tábor szakmai szervezője köszöntötte a gyerekeket, s elmondta: hisz abban, hogy a hét eredményesen fog telni. Ismertette a tábor programját, s kiemelte, hogy a népzene és néptánc mellett népi játékokat, korongozást tanulhatnak, különböző kézműves-foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek, valamint kétszer is látogatást tesznek a Beregi Tájházba, ahol hagyományos ételek elkészítésére kerül sor. A tábor a péntek délután zárókoncerttel ér véget.

A tábor a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg.

lexi