Egyeztetés Nagy István agrárminiszterrel

Mezőgazdasági kisüzemek épülhetnek Kárpátalján anyaországi támogatásból

2018. október 17., 18:50 , 926. szám

Beregszászban, a Rákóczi-főiskola épületében találkozott Nagy István, Magyarország agrárminisztere kárpátaljai magyar vezetőkkel. Október 12-én, pénteken a miniszter – aki a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium szalagavatójára érkezett – kárpátaljai látogatását kihasználva  tájékozódott vidékünk gazdálkodóinak helyzetéről.

A megbeszélésen kárpátaljai részről jelen volt Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács és a KMKSZ alelnöke, valamint Őrhidi László, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány elnöke, továbbá az alapítvány kuratóriumának tagjai.

A megbeszélésen elhangzottakról Brenzovics László lapunknak elmondta: „Tájékoztattuk a miniszter urat a kárpátaljai magyarság helyzetéről, kiemelten azok helyzetéről, akik a mezőgazdaságban dolgoznak. Elmondtuk, hogy milyen eredményekkel járt az Egán Ede-program, illetve más akciók, amelyek vidékünk mezőgazdaságának fejlesztésére irányultak. A magyar agrárminisztérium segítségét kértük olyan kisüzemek létrehozásában, amelyek feldolgozhatnák a kárpátaljai gazdák által megtermelt javakat, például a borászat, a húsfeldolgozás, a gyümölcs- és zöldségtermesztés területén. Továbbá megoldást kellene találni a gazdák jó minőségű vetőmaggal és a primőrtermelők palántával történő ellátására is. Nagy István miniszter úr elmondta, hogy a jövőben szeretne rendszeresen találkozni a kárpátaljai magyarság képviselőivel, hogy közösen mozdítsuk előre Kárpátalja mezőgazdaságának a fejlesztését.”

Őrhidi László hozzáfűzte: „Közösségi programokban gondolkodunk, amelyek kiegészítenék az Egán Ede pályázati rendszert. Olyan feldolgozó, raktározó, csomagoló és palánta-előállító kisüzemek létesítésére tettünk javaslatot, amelyek segítenék a családi gazdaságaink által megtermelt javak piacra juttatását. Bár az ukrajnai szabályozás folyamatosan változik, de most megengedték, hogy a kistermelők is palackozzanak bort, amennyiben akkreditált feldolgozó kapacitással rendelkeznek. Mi azt javasoltuk, hogy a minisztérium támogatásával létrehoznánk egy akkreditált palackozóüzemet, ahol palackozási, címkekészítési és akár marketingfeladatokat is elvégeznének a jó minőségű borokat előállító gazdák helyett.

Ukrajna Legfelső Tanácsa be akarja tiltani az otthon levágott állatok értékesítését, erre jelentene megoldást egy húsfeldolgozó üzem.

A primőr zöldségeket ter­mesztő gazdák számára egy hűtő-, tároló-, csomagolópont létrehozása jelentene nagy segítséget. Ezzel ki lehetne védeni a piaci turbulenciákat, például hogy ünnepek előtt kielégíthetetlen árujuk iránt a kereslet, máskor viszont nem tudják eladni azt. Emellett a legtöbb termelő azzal küzd, hogy kora tavasszal az egyik legnagyobb kihívás a megfelelő mennyiségű és minőségű palánták nevelése. Abban gondolkodunk, hogy frekventált termelőkörzetekben palántaüzemeket szeretnénk létrehozni, szintén egy pilótaprojekt keretében.

Ugyancsak fontos lenne a 10–30 hektáron gazdálkodó, szemes terményt termesztő gazdák számára tárolókapacitást létesíteni, hogy ne kelljen rögtön a kombájn alól, nyomott áron értékesíteniük a termést. Ezeket az elképzeléseinket tártuk a magyar agrárminiszter elé, jelezve, hogy egy üzleti felmérés eredményeként dolgoztuk ki a vázolt terveket, amelyek részletes kidolgozására kaptunk tíz napot, jó esetben a 2019-es magyar költségvetésben el is különíthetik a megvalósításhoz szükséges forrásokat” – mondta el lapunknak Őrhidi László.

dózsa