Kijevben tárgyalt a FUEN elnöke

2019 májusában Ukrajnában lesz a FUEN tisztújító kongresszusa

2018. október 17., 16:08 , 926. szám

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, az erdélyi magyar Vincze Loránt kedden Kijevben találkozott a FUEN ukrajnai tagszervezeteinek képviselőivel. Az európai szervezetben a kárpátaljai magyarságot megjelenítő KMKSZ-t Brenzovics László elnök képviselte a találkozón, amelynek napirendjén az ukrajnai nemzetiségek helyzete, illetve az Ukrajnában tartandó kongresszus kérdései voltak. Brenzovics László tájékoztatta a FUEN elnökét a kárpátaljai magyar közösség helyzetéről és az Ukrajnában zajló jogalkotási folyamat kisebbségeket érintő jogfosztó intézkedéseiről. Vincze Loránt bejelentette, hogy a KMKSZ korábbi javaslatát elfogadva a FUEN elnöksége támogatta, hogy a jövő év májusában a szervezet tisztújító kongresszusa Ukrajnában legyen. Arról, hogy az Kijevben vagy a Brenzovics László által javasolt Ungváron legyen, a szervezet elnöksége a közeljövőben dönt.

Az 1949-ben Párizsban alakult FUEN az őshonos nemzeti kisebbségek, illetve őshonos etnikai csoportok legnagyobb európai ernyőszervezete, amelynek 33 európai országból származó 90 tagszervezete van. Az európai kisebbségek érdekeit képviseli regionális, nemzeti és európai szinten. A FUEN az európai kisebbségek identitásának, nyelvi és kulturális jogainak elkötelezett védelmezője, a nemzeti kisebbségek szószólója a nemzetközi szervezeteknél, kiemelten az Európai Unióban, az Európa Tanácsnál, valamint az ENSZ-nél és az EBESZ-nél. A szervezet résztvevői státusszal rendelkezik az Európa Tanácsban és konzultatív státusszal az ENSZ-ben. A FUEN 2006-ban elfogadta az Európai őshonos nemzeti kisebbségek chartáját. Jelenleg ez képezi a FUEN tevékenységének az alapját.

A kongresszus még inkább ráirányíthatja az európaiak figyelmét az Ukrajnában 2017-től beindult kisebbségellenes folyamatokra.

Badó Zsolt