Az év eleje óta 152 ezer fővel csökkent Ukrajna lakossága

2018. október 20., 09:41 , 927. szám

Az országban 100 elhalálozottra mindössze 58 újszülött jut – derül ki a Dzerkalo Tizsnya (DT) hetilap internetes változatának összeállításából.

Ukrajna becsült lakossága a szeptember 1-jei állapot szerint 42 millió 234 ezer főt tett ki. Az Állami Statisztikai Szolgálat (Derzssztat) tájékoztatása szerint a január és augusztus közötti időszakban 152,4 ezer fővel csökkent az ország népessége. A halálozások száma továbbra is lényegesen felülmúlja a születésekét. A Derzssztat rámutat: 100 halálozásra 58 élve születés jut az országban.
A közlés szerint a lakosság számára vonatkozó becslés készítésekor a megszállt területek kivételével az ország valamennyi régióját figyelembe vették.
A DT emlékeztet, hogy az összukrajnai népszámlálás megrendezésének előkészítésére létrehozott tárcaközi bizottság azzal a javaslattal készül előállni, hogy az összeírásra 2020-ban kerüljön sor.

(zn.ua/Kárpátalja)