Elnyomástól elnyomásig?

1956 és 2018

2018. október 24., 20:11 , 927. szám
Milován Sándor, a KMKSZ tiszteletbeli elnöke

A kárpátaljai magyarság történelmének legsötétebb fejezete 1944 és 1953 között, a sztálinizmus poklának bugyraiban íródott, s a minket akkor ért nemzeti, társadalmi és gazdasági sérelmek vezettek oda, hogy az 1956-os magyar forradalom idején maroknyi fiatal – naivan, de tiszta szívvel – fel merte emelni szavát a szovjet elnyomás ellen. Ma viszont ismét viharfelhők tolulnak fölénk az ukrán nacionalista elnyomási próbálkozások képében. Miként is látja nemzetrészünk akkori és mai helyzetét az 1956-os ellenállók egyike, Milován Sándor, a KMKSZ tiszteletbeli elnöke?

– Milyen volt Kárpátalja és ezen belül az itteni magyarság helyzete 1944 és 1953 között?

– Mivel a szovjet hadsereg Csehszlovákia részeként „szabadította fel”/ foglalta el vidékünket, Kárpátalja egészét tekintve nem történtek olyan mérvű erőszakoskodások a polgári lakossággal szemben, mint Magyarországon vagy Németországban, kivéve a magyar és német férfilakosságnak, valamint a német nők egy részének a máleny­kij robotra való elhurcolását. 1946-ban még földosztásra is sor került, és voltak, akik úgy látták: a szegény rétegek nem fogják kárát látni az új hatalomnak. 1947-től kezdődően azután szülőföldünk egészét tekintve is megmutatkozott a szovjethatalom igazi arca: beindult a kolhozosítás, kezdetét vette az egyházak elleni fellépés, betiltották a görögkatolikus egyházat, lelkészeket, papokat tartóztattak le, és nyakra-főre államkölcsönökkel nyúzták a népet. Az elnyomás mértékét mutatja a következő eset is: A Nagyszőlősi Villanytelepen eltűnt egy szerkentyű. A hatóságok – az ügyben nyomozva – házkutatást tartottak az egyik mester lakásában, ahol rátaláltak a 14 éves kislányának a naplójára, melyben a gyerek nem éppen hízelgően írt a szovjet hadseregről. Ennyiért 25 év börtönre ítélték a 14 éves kislányt, aki hosszú éveket töltött fogságban, és elnyomorodva, betegen szabadult a börtönből. Így aztán még azok a kárpátaljaiak is kiábrándultak a szovjetrendszerből, akik várták a szovjeteket…

– Hruscsov hatalomra kerülése után puhulni kezdett a diktatúra. Miben nyilvánult meg az enyhülés?

– 1953-tól, Sztálin halála után csökkenni kezdett az elnyomás mértéke. Megszűntek az éjszakai letartóztatások, már nem sóztak államkölcsönöket az emberek nyakába, s a magyar falvakban magyar nemzetiségű kolhozelnökök kerültek a kollektív gazdaságok élére, ami korábban elképzelhetetlen lett volna.

– Most pedig térjünk rá az 1956-os szervezkedésükre…

– Iskolánkban, a magyar tannyelvű Nagyszőlősi 3. Számú Középiskolában – a magyar tan­nyelvű általános iskolák korábbi beindulása után az ’50-es évek derekán kezdtek megjelenni az anyanyelvű középiskoláink – általános volt a szovjetellenesség. Egy jellemző példa: Az osztályunkban egyszer kaptunk egy házi feladatot: mértanból papírhengereket kellett készítenünk. Az egyik osztálytársunk, Narancsik Ágnes, akinek a református lelkész édesapját a szovjetek megölték, odasúgta mindenkinek, hogy fehér, illetve pirosra vagy zöldre festett hengereket készítsünk. Mi így is tettünk, majd az osztály fogasaira egymást követő sorokban raktuk fel a piros, fehér és zöld hengereket… S természetesen általában véve is szovjetellenes volt a magyarság. Hiszen a szovjethatalom azzal „mutatkozott be”, hogy elhurcolták a Gulágra a magyar férfilakosságot, s az iskolánkban is több félárva volt, köztük én is, akiknek az édesapánk odahalt… Emellett az erőszakos kollektivizálás, államosítás során elvették az emberek magántulajdonát, ami ugyancsak fájó seb volt. A szegénység is nagy méreteket öltött: igen alacsonyak voltak a munkabérek, pláne a kolhozokban, ahol filléreket fizettek a kolhoztagoknak. A sztálini érában sorokat kellett kiállni, hogy kapjunk két kenyeret és egy kilogramm cukrot. (A gazdasági helyzet csak Hruscsov hatalomra kerülése után kezdett javulni, amikor a Szovjetunió évente 30 millió tonna búzát kezdett importálni Kanadától.) A nemzetiségi elnyomást pedig jelezte, hogy a hivatalokban nem volt magyar nyelvhasználat, semmilyen magyar nyelvű hivatalos felirat sem volt olvasható, anyanyelvünk használata beszorult az iskolákba, a templomokba és a magánéletünkbe.

– Mi volt a szervezkedésük fő oka, és honnan merítettek bátorságot ahhoz, hogy tizenéves fiatalokként fel merjenek lépni egy birodalom ellen?

– Nemzeti elkötelezettségünk vezérelt minket. Megjegyzem, a mozgalmat Illés József és Varga János indították el, én csak később csatlakoztam hozzájuk, ezért kaptam kisebb büntetést. Egyébként nem kevés „romantika” is volt ebben a szervezkedésben. S hogy miért mertünk egyáltalán fellépni a Szovjetunió ellen? Nem voltunk tudatában a veszélynek…

– A múltról áttérve a jelenre: miként tudja összehasonlítani nemzetrészünk akkori és mai helyzetét?

– A kettőt össze sem lehet hasonlítani. Akkor egy térdre kényszerített Magyarország állt a Szovjetunió elnyomása alatt. Ma egy önálló, politikai tekintéllyel bíró, gazdaságilag fejlődő Magyarország áll a hátunk mögött. Annak idején a kárpátaljai magyarság egy kivéreztetett, szervezetlen nemzetrészként állt szemben egy birodalommal. Ma viszont egy szervezett magyarság küzd a jogainkért.

– Az utóbbi időben felerősödött az ukrán nacionalizmus, mely ellenünk is irányul. Mennyire tartja veszélyeztetettnek most nemzetrészünk helyzetét?

– A kárpátaljai magyarság mindig is veszélyeknek volt, s ma is veszélyeknek van kitéve. Csak a körülmények mások.

– Hogyan látja, mikor nehezedett nagyobb nyomás az oktatási hálózatunkra: az 1950-es évek derekán vagy napjainkban?

– Akkor örültünk, hogy vannak általános és középiskoláink, ma főiskolánk is van, illetve Magyarországon is lehet tanulni. Akkor az anyanyelvi iskolai oktatás terén nem volt tapasztalható elnyomás, most egyelőre csak verbális nyomás irányul a magyar nyelvű oktatás ellen, de vannak esélyeink az oktatási hálózatunk megvédésére. Az ukrajnai politikai helyzet képlékeny, jövőre választások lesznek, sok minden fog változni. Ami pedig az oktatási törvényt illeti, azt úgy fogják érvényesíteni, mint az összes eddigi ukrajnai törvényt. A törvények érvényesítéséhez pénz kell, és ez az, ami az ukrán államnak nem áll a rendelkezésére. Ukrajna legfontosabb problémája, hogy elkerülje az államcsődöt. A volt szovjet tagköztársaságok közül ma országunk GDP-je a legalacsonyabb. Az az ukrán nacionalista, akinek az fáj, hogy teszem azt a fertősalmási, nagypaládi vagy gyulai magyar iskolások nem tudnak jól ukránul, nem hiszem, hogy igazán Ukrajna érdekeit tartja szem előtt.

– Magyarország Ukrajna európai uniós, illetve NATO-taggá válásának a fékezésével igyekszik elérni, hogy országunk vezetése számunkra kedvező módon változtasson az itteni magyarsággal kapcsolatos politikáján. De közben a NATO, az Egyesült Államok nagyon is akarja, hogy Ukrajna NATO-tag legyen. Ebben a nemzetközi helyzetben milyen esélyei vannak a magyar kormánynak a jogaink megvédésére?

– A politika a lehetőségek művészete, és nem az óhajoké. Magyarország ezután is mindent meg fog tenni azért, hogy ne romoljon a kárpátaljai magyarság helyzete. Anyaországunknak annyi lehetősége van, mint egy táncosnak, akinek be kell tartania a tánc szabályait, attól függetlenül, hogy vannak szabadon megválasztható táncfigurák is. Amennyiben a NATO-, illetve az EU-tagság megengedi, Magyarország mindent megtesz, hogy az önállósága megmaradjon. Bizonyos kompetenciákat átadott, de továbbra is van lehetősége az önálló politizálásra, és viszonylag nagy lehetőségei vannak a nemzetközi fórumokon való fellépés terén, és meg lehet védeni ennek a kis, 100-150 ezres magyar közösségnek a jogait.

Lajos Mihály