Drágul a földgáz: drága gázért olcsó hitel?

2018. október 25., 19:18 , 927. szám

Hónapokig tartó hezitálás után az ukrán kormány múlt pénteken váratlanul rászánta magát, hogy fel­emelje a földgáz lakossági fogyasztói árát. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) még aznap bejelentette, hogy új hitelezési programról állapodtak meg Ukrajnával.

A tények

Ebben a történetben az az érdekes, hogy a tényeket egyetlen mondatban össze lehet foglalni: a kormány múlt pénteken bejelentette, hogy november 1-jétől a jelenlegi 6 958 hrivnyáról 23,5%-kal 8550 hrivnyára emeli ezer köbméter földgáz fogyasztói árát a lakosság számára. Pontosabban még ez sem teljesen igaz, hiszen a 8550 hrivnya mindössze megközelítőleg 22,9%-os emelésnek felel meg.

Minden józanul gondolkodó szakember, még a politikusok is hónapok óta tisztában vannak azzal, hogy az áremelés elkerülhetetlen, a kormány mostanáig mégsem lépett, sőt! Múlt héten még arról számolt be a jól értesült média, hogy a kabinet újabb két héttel el kívánja halasztani ezt a számára kényelmetlen döntést. Aztán némileg váratlanul mégis megtörtént, aminek meg kellett.

Sok mindent elárul a történtek hátteréről, hogy a kijevi bejelentéssel szinte egy időben a Nemzetközi Valutaalap bejelentette, végre megegyeztek az ukrán kormányzattal egy új, a 2019-ben lejáró eddigi megállapodást felváltó együttműködési programról. Köztudott ugyanis, hogy az IMF a hitelezés folytatásának egyik feltételéül szabta, hogy a lakosság számára értékesítsék ugyanannyiért a földgázt, amennyiért a nemzetközi piacokon lehet hozzájutni, s amennyiért az ipar, a vállalkozók is vásárolják mostanság. Persze a megállapodást még jóvá kell hagynia az IMF igazgatótanácsának, az viszont csak akkor foglalkozik majd az üggyel, ha az ukrán parlament jóváhagyja a jövő évi állami költségvetést, ám pillanatnyilag nem ez a fontos.

A lényeg, hogy megszűnt a bizonytalanság, a dolgok tulajdonképpen visszazökkentek a rendes kerékvágásba, hiszen ismert, hogy Kijev további – nem mellesleg a piacinál olcsóbb – hitelek nélkül képtelen lenne finanszírozni felhalmozódott adósságállományát. Az országnak csupán ez év végéig 3,3 milliárd dollárt kell kifizetnie a külső hitelezőknek, 2019-ben közel 5,9 milliárd dollár, 2020-ban több mint 6 milliárd dollár törlesztése válik aktuálissá, összességében pedig 2018 és 2045 között 53,53 milliárd dollárt kell visszafizetni.

Ráadásul az IMF döntésétől függ, miként határoz Ukrajna többi támogatója. Például a Világbank 800 milliós hitelére és az Európai Uniótól remélt egymilliárd dollár folyósítására csak akkor számíthat Kijev, ha folytatja az együttműködést a Nemzetközi Valutaalappal, amelytől egyébként 3,9 milliárd dollárt remél.

Megharapni az enni adó kezet

Volodimir Hrojszman miniszterelnök már legalább fél éve minden alkalmat kihasznál arra, hogy elmondja, ő ellenzi a legjobban a gáz árának emelését, halogatja, ahogy tudja, de nem tehet semmit a gazdasági szükségszerűség ellen. Soha nem mulasztja el megemlíteni, hogy az áremeléshez az IMF ragaszkodik, vagyis tulajdonképpen arra az intézményre irányítja a népharagot, amely életben tartja az országát, s őt magát is a kormányával együtt. (Csak mellesleg jegyezzük meg, hogy ez a magatartás újabb érdekes adalék lehet az ukrán politikusok lelki világát kutatók számára.) Hrojsz­man magyarázkodása azonban aligha képes elleplezni a lakosság elől azt a körülményt, hogy az ország gazdasági helyzetéért végső soron mégiscsak a kormány felelős – még akkor is, ha tudjuk, hogy a felhalmozódott adósság egy tekintélyes részét az elődöktől örökölték.

Hiába állította utóbb Hrojsz­man, hogy az eredetileg 60% körüli gázáremelést sikerült le­tornázni 23,5%-ra, a szakértők nem hiszik, hogy a miniszterelnök arany szíve a lakosságot féltette volna, amikor az IMF-fel alkudozott. Valószínűbbnek tartják, hogy a Bankovaja utcában a gáz­áremelésnek a kormánypártok és az elnök népszerűségére gyakorolt negatív hatását igyekeztek minimalizálni. Hogy most mégis rászánták magukat a megállapodásra az IMF-fel, annak két alapvető oka lehet: az egyik, hogy égető szükség volna egy újabb hitelre még az év vége előtt a költségvetési hiány kezeléséhez – például az állami alkalmazottak bérének zavartalan folyósításához –, a másik, hogy a kölcsön révén, a szubvenciók rendszerén keresztül jelentős mértékben tompítani tudnák a valóban elkerülhetetlen gázáremelés hatását – legalábbis a választásokig.

Annyi bizonyos, hogy az ellenzék, elsősorban Julija Timosenko és pártja, a Batykivscsina igyekszik kihasználni a tarifaemelésben rejlő politikai lehetőségeket. Már hétfőn bejelentették, hogy aláírásgyűjtésbe kezdtek a parlament rendkívüli ülésének összehívása érdekében, ahol meg kívánják akadályozni a gáz, s nyomában a többi közüzemi szolgáltatás drágulását. Válaszul a kormánypárti média azt sulykolja, hogy az áremelés elkerülhetetlen, a kialakult helyzetért pedig alapvetően éppen Julija Timosenko 2008-as kormánya a felelős, amely az oroszokkal az Ukrajna számára előnytelen gázárakról megállapodott. Kétségtelen, hogy ebben is van némi igazság.

De mi lesz velünk?

A kormány hangsúlyt fektet arra, hogy üzenete eljusson a polgárokhoz: minden rászoruló számíthat szubvencióra, ellensúlyozandó a gázár emelkedését. A szakértők viszont keveslik a jövő évi költségvetés tervezetében erre a célra elkülönített forrást. Felhívják a figyelmet arra is, hogy bár a kormány azt kommunikálja, megkönnyítik a szubvencióhoz jutást a rászorulók számára, ugyanakkor folyamatban van a támogatottak jogosultságának felülvizsgálata, ami ténylegesen a szubvencióban részesülők számának csökkenését eredményezheti. Másfelől viszont kétséges, hogy tekintettel a közelgő elnökválasztásra, a kormány szűkmarkúan bánjon a szubvenció­val, vagyis idén télen várhatóan mégsem fogják hagyni, hogy a választók fagyoskodjanak. Más kérdés, jegyezhetnénk meg, hogy miközben a jelenlegi szubvenciós rendszert egyszeri intézkedésként vezették be úgy két évvel ezelőtt az első nagyszabású gázáremelés hatásának ellensúlyozására, most úgy tűnik, a szubvenció ismét életünk szerves részévé válik.

Kire voksol az IMF?

Az alcím ugyan kissé túlzó, ám bizonyos, hogy a gázáremelésnek, pontosabban az annak hátterében álló IMF-hitelnek a fentebb leírtakon túl is vannak-lehetnek politikai vonatkozásai. Megoszlanak a vélemények a tekintetben, hogy miként sikerül – sikerülhet-e egyáltalán – a jelenlegi kormánypártoknak, illetve az elnöknek a maguk javára fordítani azt a körülményt, hogy nem sokkal az elnökválasztás előtt mintegy 2–4 milliárd dollár hitelhez juthat az ország. Nehéz azonban figyelmen kívül hagyni, hogy amennyiben a kölcsön jelen helyzet szerint a fizetésképtelenségtől menti meg Ukrajnát, a Nemzetközi Valutaalap mégiscsak beavatkozik bizonyos mértékig a választási kampányba.

(zzz)