A kijevi zsidó közösség szerint zsinagógájukat megfigyelte a NABU, a hatóság tagadja

2018. október 31., 15:48 , 929. szám

A kijevi zsidó közösség a rendőrséghez fordult, miután állításuk szerint a Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) megfigyelte a kijevi zsinagógát – jelentette az Ukrajinszka Pravda Moshe-Reuven Azman ukrajnai főrabbi nyilatkozata nyomán.

A főrabbi többek között azt állítja, hogy a zsidó közösség biztonsági szolgálata fedezte fel októberben azokat a személyeket, akik szakszerűen titkos megfigyelés alatt tartották a kijevi központi zsinagóga épületét és a hívőket. Tájékoztatása szerint azonosították a megfigyeléshez használt hamis rendszámú járműveket. Hozzáteszi, az imaház ellenőrzésekor „információrögzítési eszközökre” bukkantak.

„Kompetens forrásainkból információkat szereztünk az illegális megfigyelésben részt vett bizonyos személyek azonosításáról, mégpedig olyan személyekéről, akik közvetlenül kapcsolódnak a NABU-hoz” – olvasható a nyilatkozatban.

Azman közölte azt is, hogy nemrégiben a titkos nyomozati cselekmények során rögzítették a bűnüldöző szerv egy magas rangú tisztviselőjének a zsidó nép becsületét és méltóságát sértő, antiszemita kifejezéseket tartalmazó megnyilatkozásait.

A rabbi követeli, hogy a rendőrség minősítse a NABU eljárását, valamint felszólítja a nemzetközi szervezeteket, hogy vonják ellenőrzésük alá a nyomozást.

A NABU tagadta a zsinagóga megfigyelését.

„A nemzeti hivatal semmiféle rejtett információrögzítési eszközt nem helyezett el a kijevi központi zsinagóga helyiségében, nem végzett vizuális megfigyelést az épületnél” – közölte a hivatal.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)