Honismereti kirándulás Kárpátalján

Olvasói levél

2018. november 1., 13:06 , 929. szám

Október 21-e különleges napként íródik be a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Csonkapapi Alapszervezetének történetébe. Honismereti kirándulásra indult alapszervezetünk 45 fős csoportja, hogy megismerjük saját környezetünket, szűkebb értelemben vett hazánkat, annak értékeit. Terveink szerint a Csonkapapi–Szolyva–Felsőgereben–Vereckei Honfoglalási Emlékmű–Szinevéri-tó útvonalon indultunk felfedezni Kárpátalját.

Első állomásunk a Szolyvai Emlékpark volt, ahol a siratófalon megtaláltuk a Csonkapapiból elhurcolt magyar férfiúink neveit, akiket itt, Szolyván gyűjtöttek össze, embertelen körülmények között tartottak, majd a túlélőket deportálták a Szovjetunió különböző vidékeire, ahonnan az elhurcoltak többsége soha nem tért vissza. Szívszorongató látvány volt felfedezni csoportunk tagjainak a nagyapáik, dédnagyapáik nevét. Tiszteletükre koszorút helyeztünk a siratófalon.

Szolyváról Felsőgereben irányába indultunk, közben gyönyörködtünk „őszmester” festői munkájában, ahogyan megfestette a Kárpátok bércein hetykén tündöklő fák leveleit.
Itt található a második világháború alatt épített Árpád-vonal központi bunkere. A bunker bejáratánál belépőjegyet árusító idegenvezető elmondása szerint a kifosztott és tönkretett bunker néhány éve magánkézbe került, azóta felújították, rendbe hozták a területet, és látogathatóvá tették. A bunker a magyar hadi mérnökök csodájának tekinthető. A bunkerbe belépve először a hűvös levegőn lepődhetünk meg, ugyanis állandó 13 Celsius-fokos a hőmérséklet. Keskeny folyosókon áthaladva juthatunk el a nagyobb termekig, ahol a katonák töltötték mindennapjaikat: lőszerraktár, alvóhelyek, sőt kórház is volt a föld alatt.

Következő úti célunk a Vereckei-hágón álló honfoglalási emlékmű volt. A Máramarosi-havasok és a Keleti-Beszkidek közti áthaladást biztosító 839 m magasan elterülő Vereckei-hágó az októberi őszben csodálatos látványt nyújtott. A hely, ahol honfoglaló őseink a Kárpát-medencébe érkeztek, minden magyar számára fontos zarándokhely – számunkra is az. Körbefogtuk az emlékművet, és elénekeltük nemzeti imánkat, a Himnuszt, majd koszorút helyeztünk el az oltárkőnél.

Végül a Szinevéri-tó következett. Ökörmezőt elhagyva a Szinevéri Nemzeti Park természeti látnivalói tárulnak elénk. A kirándulásunk célpontja Kárpátalja és egyben Ukrajna legmagasabb, közel 1000 méter magasságban fekvő hegyi tava, a Szinevéri-tó, melyet tengerszemnek is szoktak nevezni. Az 1000 m leküzdése kifárasztotta a csapatot, de a látvány önmagáért beszélt és mindent kárpótolt.

Honismereti kirándulásunk megvalósításában nagy segítségünkre volt a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete, mivel támogatásuk révén lehetővé vált, hogy családi utazássá varázsoljuk utazásunkat, így szülők és gyermekeik közösen fedezhették fel Kárpátalja szépségeit.

Sütő Gábor
alapszervezeti elnök