II. Szolyvai Szüreti Mulatság és I. Szolyvai Magyar Bál

Olvasói levél

2018. november 17., 08:27 , 930. szám

A KMKSZ idén ősszel megalakult Szolyvai Alapszervezete 2018. november 9-én szüreti mulatságot, kézműves-foglalkozást és táncházat szervezett. A rendezvénysorozatot az I. Szolyvai Magyar Bál zárta, melynek fővédnöke Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulja volt.

A Szüreti Mulatság résztvevőit Kuti László első beosztott konzul, dr. Zalatnay István, a Budapesti Református Erdélyi Gyülekezet vezető lelkésze, Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke és Kis András, a szolyvai alapszervezet elnöke köszöntötte. Ezt követően ünnepi műsorszámot adtak elő a szolyvai magyar óvodás és iskolás gyerekek, majd a Beregszászi Rezeda Néptáncegyüttes lépett fel. A mulatságot Papp Viktória „őszölő” kézműves-foglalkozása zárta, amelyen a gyermekek ősztündért készíthettek nemezeléssel.

Az I. Szolyvai Magyar Bálon több mint 60 ember vett részt. A köszöntőket követően helyi, illetve magyarországi előadók zenei műsorát élvezhette a bálozó közönség Fekete Krisztiánnak, a Petőfi Sándor-program ösztöndíjasának szervezésében. Az ünnepi vacsorát retro táncmulatság zárta.

A KMKSZ Szolyvai Alapszervezetének elnöksége ezúton is köszönetét fejezi ki a támogatóknak – Buhajla Józsefnek, Magyarország ungvári főkonzuljának, Pavlo Haninetsnek,  a Kvitka Polonini Szanatórium igazgatójának, Pál Katalinnak, a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltsége vezetőjének, Pascsenko Vitalijnak és családjának, Bartos József festőművésznek – és a szervezőknek a segítségért, akiknek a közreműködésével megvalósulhatott ez a rendezvény.

ka