Ünnepi műsor Kőrösmezőn

Olvasói levél

2018. december 27., 09:17 , 936. szám

A Kőrösmezői 1. Számú Magyar Tannyelvű Iskola diákjai ünnepi énekekkel és színdarabokkal méltatták a karácsonyt.

A különleges díszletek kétezer évvel repítettek vissza az időben, felelevenítve a betlehemi istállót, a karácsonyi események hangulatát. A negyedik és ötödik osztályos tanulók az angyalok szerepében a szunnyadó pásztorokat ébresztgették, hirdetve nekik Jézus születését, valamint verseket szavaltak az adventről. Ezt követően a napkeleti bölcsek tették le ajándékaikat a gyermek Jézus elé. Dicséret illet minden diákot az ünnepi műsor alatt nyújtott teljesítményéért, külön elismerést érdemelnek Kebuz Jevgenyija (6. osztályos) és Hafiják Jurij (8. osztályos) tanulók, akik Mária és József szerepét játszották el.

Az előadóterem az ünnepi műsor idejére megtelt szülőkkel, valamint a diákok rokonaival. Ezenkívül megtisztelte az ünnepséget jelenlétével Bezzeg Tamás, Magyarország ungvári konzulja, aki köszöntötte a kőrösmezői magyar közösséget, valamit Olena Sztudenyak, a Kőrösmezői 1. Számú Középiskola igazgatóhelyettese. Köszönetet és áldást mondott a római katolikus közösség nevében Mikulyák László atya.

Az ünnepi műsort követően senki sem tért haza üres kézzel. Aranyszínű zsákocskákban hagyományos karácsonyi mézeskalács és egy igevers volt az ajándék.

A szervezésért, lebonyolításért külön köszönet illeti Keszler Máriát, Ajb Kornéliát, Sztupcsuk Szilviát, valamint az aktívan segédkező szülőket.

OM/DP