Magyar táncház Kijevben

2019. január 23., 11:11 , 939. szám

Január 17-én az ukrán fővárosban a magyar autentikus néptánc elsajátítására hívogatták az érdeklődőket. Az ukrán–magyar kulturális viszonyok ápolása érdekében a Kijevi Magyar Nagykövetség évente több kulturális rendezvényt szervez. Az újév első kulturális programjaként a magyar népi kultúra bemutatása céljából táncházat szerveztek.

A hagyományőrző táncházat a kárpátaljai Sodró együttes vezette. Az együttes a megalakulása óta fontos célként tűzte ki a táncházmozgalom erősítését Kárpátalján és népszerűsítését a Kárpát-medencében. A kijevi eseményre szép számmal megjelentek az érdeklődők. Az ukrán közönség mellett a tatár, afrikai és magyar kisebbségek képviselői is részt vettek a rendezvényen.

Az estet Viczián Tamás kultúráért és oktatásért felelős kijevi diplomata nyitotta meg, aki elmondta, hogy a program által is szeretnék még jobban bemutatni a magyar kultúrát és mélyíteni a jószomszédi viszonyt a két ország között.

A program első részében az együttes bemutató koncertet tartott, melyen szilágysági, szatmári és méhkeréki táncokat mutattak be, valamint kalotaszegi és őrkői cigányos dallamokkal tették színessé a koncertet. Az est második részében pedig táncházra hívogattak kicsiket és nagyokat, ami által lehetőség nyílott megismerkedni a szatmári verbunkkal és csárdással, a kárpátaljai Visk község táncaival, valamint szigetközi polgári táncokkal.

Az együttes tagjai: Galgóczy Martin – prímás, Halász Bertalan – harmonika, Fekete Krisztián – cimbalom, Tóth Sándor – nagybőgő, Szalontai Richárd – ének. Az este táncosai Sikentáncz Szilveszter örökös aranysarkantyús táncos, a Kárpátalja Néptáncegyüttes művészeti vezetője és Váradi Enikő, a Sodró együttes művészeti vezetője voltak.

A program helyszínét az Ivan Honcsar Népművészeti Múzeum biztosította, amely egyben az esemény társszervezője is volt.

A szellemi és kulturális örökség átörökítésének modellje, azaz „táncház” modell, amelyet az UNESCO is elismert, egyre népszerűbbé válik. A kijevi táncház egy újabb szintre emelte a magyar táncházmozgalmat, amely bő hetven év elteltével nemcsak a Kárpát-medencében élő magyar közösségeket hozza közelebb egymáshoz, de a szomszédban élő különböző nemzetiségeket is.

Kővári Edina