A kultúra – híd

Kijevben tartott magyar táncházat a Sodró

2019. február 2., 17:22 , 940. szám

A 2014-ben megalakult Sodró együttes, valamint Váradi Enikő és Jakab István táncosok hat évvel ezelőtt kezdték népszerűsíteni a magyar népzenét és néptáncot az Ungváron tanuló magyar diákok körében. Azóta anyaországi támogatásnak köszönhetően a megye több településére eljutottak, évente 50 táncházat és folkkocsmát tartanak, nemrég Kijevben is megtartották az első táncházukat, ahol a vártnál is többen ropták velük a magyar néptáncokat. Tevékenységüket novemberben a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal díszoklevéllel ismerte el, most pedig a magyar kultúra napja alkalmából a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága tüntette ki elismerő oklevéllel az együttes alapítóját és művészeti vezetőjét, Váradi Enikő néptáncost, újságírót a kárpátaljai magyar kultúra fejlesztésében végzett áldozatos munkájáért. Váradi Enikőt, lapunk munkatársát a szakmai elismerések és a kijevi siker kapcsán kérdeztük népi kultúránk népszerűsítése terén végzett munkájukról.

– A Sodró együttes nem titkolt célja ma az, hogy a Magyarországon már évtizedekkel korábban népszerűvé vált táncházmozgalmat népszerűsítse a kárpátaljai fiatalok körében. Hogyan kezdődött ez a tevékenység?

– 2013-ban Jakab István táncpartneremmel ungvári egyetemistaként arra gondoltunk, hogy szeretnénk egy táncházat szervezni, ahol mi, egyetemista fiatalok szórakozhatunk. Kezdetben semmilyen komoly tervünk nem volt ezzel, csak szerettünk volna egy olyan szórakozási lehetőséget, ahol néptáncolhatunk. Mindketten szerettük a néptáncot, a péterfalvai néptánctáborba is rendszeresen jártunk. Istvánnak ráadásul ez a fő szakmája, ő már akkor néptáncot oktatott az Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Középiskolában. Az iskola akkori vezetősége megengedte számunkra, hogy az iskolában havonta egy alkalommal táncházat tartsunk. Viszont nem volt zenekarunk, ám a táncház úgy táncház, ha van benne élő zene. Elmentünk az Ungvári Közművelődési Szakiskolába, és felkerestük azokat az ismerősöket, akikről tudtuk, hogy hegedülnek, bőgőznek, harmonikáznak, és megkérdeztük őket, hogy nem tanulnának-e meg egy viski rendet. Kezdetben csak viskit tanítottunk. Ebből a táncházi közegből alakult ki a későbbiekben a Sodró együttes. Rajtunk kívül alapító tagok Halász Bertalan és Galgóczy Martin, akik jelenleg is tagjai az együttesnek, később csatlakozott hozzánk Lemen Iván prímás és Szalontai Richárd, a mostani énekesünk, Tóth Sándor lett a későbbi bőgősünk, Fekete Krisztián a cimbalmosunk, aki Petőfi-programos Szolyván. (Sokan onnan ismerik, de előbb volt nálunk cimbalmos, aztán én javasoltam neki, hogy érdemes lenne Szolyára kijönnie a Petőfi-programba.) A nagydobronyi Balogh Marianna is velünk énekelt egy ideig, de ő ma már csak a vendégénekesünk, mivel a színészet felé orientálódott.

2013 tavaszára állt össze végül a zenekar, és kéthavonta sikerült egy-egy táncházat szerveznünk. Ez így folytatódott egy fél éven át: táncoltunk, énekeltünk és jól éreztük magunkat. Ősszel azt vettük észre, hogy egyre fogyatkozik az érdeklődő diákok száma. Ezt látva átgondoltuk, és idén öt éve elkezdtük a folkkocsmaprogramot, amelyhez már támogatást is tudtunk szerezni. Eleinte a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezete, és a Pro Cultura Subcarpathica által, a későbbiekben pedig a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltsége is a program mellé állt.

– Öt éve vannak folkkocsma­alkalmak az ungvári Váralja kávézóban...

– A folkkocsma számára Brenzovicsné Sepella Zsóka segített helyszínt találni. Emlékszem, hogy végigjárta velem Ungvár kávézóit, és végül a Váralja kávézó – amelynek a tulajdonosát jól ismerte – ingyen befogadott bennünket. Máig ott tartjuk az ungvári táncházakat. Cserében persze mi színvonalas folk­programokat szervezünk ott, ahová a Kárpát-medence legnevesebb előadói közül is sokan eljönnek, legutóbb például Pál István Szalonna és bandája, a Bürkös zenekar és Berecz Istvánék léptek fel ott.

Először több rendezvényükre is meghívtak minket a cserkészek, majd egyre több felkérés, megkeresés jött, ekkor arra gondoltunk, hogy kellene valamilyen név ennek a zenekarnak. 2014 őszén meghívtak bennünket a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szüreti báljára, ott már Sodró együttes néven mutatkoztunk be és adtunk elő egy kis műsort. Akkor indultunk el ezen a pályán hivatalosan.

Eleinte csak öten voltunk, ma már hét-nyolc állandó tagunk van, voltak azóta tag­cserék is. Őszintén szólva, akkor nem is álmodtunk róla, hogy egyszer Brüsszelben, vagy a budai Fonóban is fogunk muzsikálni, vagy azt, hogy mi visszük el Kijevbe a táncházmozgalmat. Szeretjük, amit csinálunk, eleinte csak hobbinak indult, mára azonban túlnőtte a hobbiszintet.

Úgy gondoltuk a fiúkkal, hogy helyes lenne alapelveket és célokat megfogalmaznunk, ha már együttesbe verbuválódtunk, és a fő célunk pedig a táncházmozgalomnak a Kárpátalján történő megszilárdítása lett. Emellett nagyon fontos a számunkra, hogy a népzenét, a néptáncot a szórványvidékekre is elvigyük – ez egy külön missziónk. Gyakran tartunk táncházat Szolyván, Munkácson és más szórványtelepüléseken is. Hisszük, hogy a néptánc, a zene közösségteremtő erővel bír, és identitáserősítő is.

– Kárpátalján ma már széles körben ismert és népszerű a Sodró együttes. Gratulálunk az elismerésekhez, de kiknek köszönhető a kijevi meghívás, amely úgy tűnik, nem egyszeri alkalom lesz…

– Egy fél évvel ezelőtt jött a megkeresés a kijevi magyar nagykövetség részéről. A dolog előzménye, hogy Bence Vivien, aki ma a Kőrösi Csoma Sándor-program keretében a kijevi magyarságot segíti, szintén egyetemista volt Ungváron, és rendszeresen eljárt a folkkocsmaprogramunkra, innen ismertük egymást. Amikor a nagykövetségen megfogalmazódott az igény egy táncház iránt, akkor Vivien minket ajánlott, mivel jól ismerte a Sodrót. Egy fél év szervezés után január 17-én magyar táncházat tartottunk egy nagyon impozáns helyen, az Ivan Honcsar Hagyományőrző Múzeumban Kijevben. Ott az ukrán népi kultúra őrzőinek színe-java szokott színvonalas programokkal bemutatkozni. Minket is szép létszámmal fogadott az ukrán közönség. Meglepetésünkre rajtuk és a kijevi magyar diaszpóra képviselőin kívül eljöttek a Kijevben élő tatárok és az afrikaiak képviselői is. Először egy kis koncert keretében bemutattuk a Kárpát-medence magyar népzenéjét, majd jött a tánctanítás. A kijevi programra kedves barátunk, Sikentáncz Szilveszter, a Kárpátalja Néptáncegyüttes művészeti vezetője is elkísért bennünket, akivel együtt tartottuk a táncházat. Nagyon pozitív volt a visszajelzés, határozottan élvezték a táncokat. Közel kétórás táncházat tartottunk, annyira élvezték, hogy nem akarták abbahagyni. Többször is visszatapsoltak minket. A pozitív fogadtatás meglepő volt számunkra, hisz Kijevbe menni egy magyar táncházzal, különösen a mostani politikai helyzetben… Viszont ez az este is bizonyította: a kultúra – híd. Nem elválasztja, inkább összeköti a népeket. Ukrajna fővárosában találkoztunk egy helyi néptáncegyüttes tagjával, aki eredeti poltavai kozák viseletben úgy táncolta a magyar csárdást, hogy azt több ukrán politikusnak is látnia kellett volna. Ezek azok az őszinte pillanatok, amelyekből lehet érezni, hogy az itt élő nemzetek nagyon jól tudnak együtt élni.

Végül Viczián Tamás kijevi magyar konzul zárta a rendezvényt, és megígérte, hogy nem a mostani volt az utolsó magyar táncház Kijevben.

A tervek szerint mostantól 2-3 havonta tartunk majd táncházakat az ukrán fővárosban.

B. Zs.