Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének napja

2019. február 20., 09:22 , 943. szám

Erős családok nélkül nem létezhetnek helyi közösségek, ezek nélkül pedig nincs sikeres Magyarország, amely képes felelősséget vállalni a világ bármely pontján élő magyarok iránt – mondta az Országgyűlés alelnöke múlt szombaton az Országházban, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) családi napján.

Latorcai János (KDNP) köszöntőjében úgy fogalmazott, az elmúlt évek kormányzati intézkedései komoly segítséget jelentettek a családoknak, az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett hétpontos családvédelmi akcióterv pedig további elemekkel erősíti a nemzetközi színtéren is példaértékű és egyedülálló magyar családpolitikát. Ezért bíznak abban, hogy pár éven belül számottevően nőhet a magyar gyerekek száma az országban és határon túl is – tette hozzá.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára azt hangoztatta, hogy a kormány döntései meghozatalakor mindig egy nemzetben gondolkodik, éljenek a magyarok bárhol is a világon. Kitért arra is, hogy az Országházban elsősorban a törvényhozás munkája zajlik, de fontos az is, hogy a különböző ünnepek alkalmával a családokat is vendégül lássák, ezért hívtak meg a szombati programra 600 gyereket, akik közül 500-an határon túlról érkeztek.

Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a kormány 2018-at a teljes Kárpát-medencében és a diaszpórában is a családok évének nyilvánította, kifejezve, hogy „a családbarát nemzetet együttes erővel, közösen építjük, és a nemzet nem áll meg a közigazgatási határoknál”. Utóbbit bizonyítja az is, hogy elindították a Köldökzsinór programot, amelyen keresztül már 10 ezren nyújtottak be kérelmet anyasági támogatásra a határon túlról – fűzte hozzá.

Pataki János, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke örömét fejezte ki, hogy a kormány határozottan a családok mellett áll, és a magyar fiatalok is családban képzelik el a jövőt.

Farkas Péter szociológus, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kutatási vezetője az intézet által készített kutatás eredményeit mutatta be, amelyben a Kárpát-medence magyarlakta régióiban mérték fel a gyerekvállalási tendenciákat. Eszerint a magyarországihoz és a közép-európaihoz nagyon hasonlóak a határon túli attitűdök. A gyerekvállalásról a leghagyományosabb elképzelései a kárpátaljai régióban élőknek van, a legmodernebb felfogás pedig a vajdasági magyarokat jellemzi a tervezett gyerekek számát és az első gyerek születésének idejét tekintve – mondta el a szociológus.

(MTI/Kárpátalja)