Kezdetét vették a „GENIUS” JA tehetséggondozó és verseny­felkészítő hétvégéi történelemből, magyar nyelvből és irodalomból

2019. február 26., 15:01 , 944. szám

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA) immár második alkalommal szervezi meg tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégéit magyar nyelvből és irodalomból, valamint történelemből. A három hétvégén át tartó program ünnepélyes megnyitójára február 22-én került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) aulájában.

A megnyitón elsőként Váradi Natália, a „GENIUS” JA irodaigazgatója köszöntötte az egybegyűlt diákokat és tanárokat. „Azon igyekeztünk, hogy a programot az anyanyelv világnapjához kapcsolódóan tudjuk elindítani – ami sikerült is” – kezdte köszöntőjét Váradi Natália, kihangsúlyozva ezzel az emberekhez legközelebb álló, számukra legértékesebb, első megtanult nyelv fontosságát. Elmondta, hogy az alkalmakra a Karádi László helyesírási verseny és a Drávai Gizella nyelvhasználati verseny 7–9. osztályosainak 1–5. helyezettje kapott meghívást, valamint a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett történelemvetélkedő 7–10. osztályosainak 1–8. helyezettje – összesen 64 meghívott, akik közül 48-an jelezték részvételi szándékukat. Kiemelte, hogy a foglalkozások célja a tanulók megyei versenyekre, a műveltségi vetélkedőkre, illetve a nemzetközi történelemversenyekre és az országos magyarversenyekre való felkészítése. A felkészítő hétvégék a következő időpontokban zajlanak: február 22–24., március 15–17. és március 29–31.

„A természet csak egyetlen édesanyát adott nekünk, csak egyetlen édes anyanyelvet” – idézte Kosztolányi Dezsőt az irodaigazgató asszony, aki aláhúzta, hogy minden embernek nemzetiségétől függetlenül egy anyanyelve van, éppen úgy, mint ahogyan édesanyja is egy van, s mindkettőhöz megmagyarázhatatlan érzelmi és elszakíthatatlan szálak fűzik.

Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, a II. RF KMF rektora elsősorban a „bajnokokat” köszöntötte, hiszen ezekre a hétvégékre csak úgy kerülhettek be, ha előtte kiemelkedően szerepeltek különböző, a pedagógusszövetség által szervezett vetélkedőkön. „Ez és az ezt követő két hétvége a bajnokok edzőtábora lesz, ahol a szellemi edzésen kívül kirándulásokra is sor kerül Kárpátalja néhány történelmi helyszínére” – mondta, majd a tanulókhoz szólva így folytatta: „emellett azonban elsősorban a magyar nyelv, a magyar kultúra és a magyar történelem jegyében fogtok tapasztalatokat, tudást szerezni nemcsak a tanároktól, hanem egymástól is, hiszen egy-egy ilyen hétvégének az az egyik fő feladata, hogy egymástól is tanuljatok, és a kritikus gondolkodás révén fejlődjetek. Ehhez kívánok sok sikert, s ne feledjétek: az ember csak az anyanyelvén lehet tudós.” A rektor asszony egy Vári Fábián László-idézettel zárta köszöntőjét, ami – elmondása szerint – a hétvégék mottója is lehetne: „Őrizz meg bennünket édes, édes anyanyelv!”

A tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék tantárgyi felelősei Nedbál Klára történelem szakos tanárnő és Snicer-Pobránszky Gabriella magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő, akik röviden ismertették a heti programot a jelen lévő diákokkal.

Váradi Natália újságírónknak elmondta, hogy a kisebbségi lét egyik legfontosabb kérdése az anyanyelvhez való hozzájutás és annak használata gyermekkorban és a mindennapokban, hiszen nyelv nélkül nemzet sincs. „Ha viszont nyelvében él a nemzet, akkor a nyelv elsajátítása és folyamatos művelése elengedhetetlenül fontos. A tanórákon meg kell mutatni a fiataloknak nemzeti értékeinket, mert – ahogy gróf Zrínyi Miklós hadvezér, költő, hadtudós, történelmünk egyik nagy alakja is hangsúlyozza: egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók” – fűzte hozzá. Történelemtanítás nélkül pedig nem érthetjük meg a jelent és nem tervezhetjük meg a jövőt, hiszen ez az a tantárgy, amelynek a legnagyobb hatása volt értékrendszerünk kialakulására – erre pedig különös figyelmet igyekeznek fordítani a felkészítő hétvégék során.

A szervezők három kirándulást terveznek: március 15-höz kapcsolódóan ellátogatnak a munkácsi várba, majd a Kárpátaljai Református Egyházkerület Levéltárába és Múzeumába, valamint a Beregvidéki Múzeumba.

Az alkalmak a magyar kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósulnak meg Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos közbenjárásával.

Csuha Alexandra