Ungváron járt a japán nagykövetség első titkára

2019. március 1., 10:37

Szerdán Jaroszlav Halasz, a Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese fogadta Daysuke Minaminot, Japán Ukrajnai Nagykövetségének első titkárát.

A japán diplomata nem első alkalommal járt Kárpátalján, korábban munkalátogatáson vett részt Kárpátalján, és turistaként is járt a megyénkben. Elmondta, hogy elsősorban a gazdasági szférában és a nagybefektetések terén tervezik az együttműködés fejlesztését. Kárpátalján már régóta sikeresen működik az egyik japán ipari óriás, a Yazaki cég, melyet 15 éve nyitottak meg.

(uzhgorod.net/RV)