Praktizálhat az önkormányzati tisztviselőnek megválasztott orvos?

2019. március 3., 11:15 , 944. szám

„Úgy tudom, a törvény nem engedi, hogy az önkormányzati tisztviselők másodállásban egyéb munkát is végezzek. Azt hallottam azonban, hogy a pedagógusi munka és az orvosi praxis kivételt képez ez alól. Mi az igazság? Megválasztásom esetén dolgozhatnék legalább negyed állásban továbbra is orvosként?”

– A helyi tanácsi képviselők státuszáról (Про статус депутатів місцевих рад) című törvény 6. cikkelyének második pontja értelmében az az önkormányzati képviselő, akit a községi, nagyközségi, városi tanács titkárává, a járási, megyei vagy városi kerületi tanács elnökévé, vagy elnökhelyettesévé választanak meg, főállásban látja el hivatali teendőit, s emellett nem tölthet be egyéb állást, még társadalmi alapon sem, nem folytathat vállalkozói tevékenységet, nem tehet szert ebből származó bevételre, hacsak a törvények másként nem rendelkeznek adott esetben. Kivételt képez e megkötés alól a munkaidőn kívül végzett oktatói, tudományos és alkotói tevékenység. Az egyéb választott tisztséget betöltő önkormányzati képviselők munkavállalását nem korlátozza a törvény.

Ugyanakkor a Rendelkezés az állami vállalkozásokban, intézményekben és szervezetekben alkalmazottak részmunkaidős foglalkoztatásának feltételeiről (Положення про умови роботи за сумісництвом працівників державних підприємств, установ і організацій) című dokumentum kimondja, hogy nem minősül részmunkaidős foglalkoztatásnak az alkalmi fizetség ellenében végzett műszaki, orvosi, számviteli és egyéb szakértői tevékenység (vizsgálat), illetve az orvosi tanácsadói feladatok ellátása egészségügyi intézményekben havonta legfeljebb 12 órában, eseti bérezés mellett.

hk