Ötvenhatos emléktábla Eszenyben

Csak halála után kapott elismerést Györke Ilona bátor tette

2019. március 5., 22:50 , 945. szám

1956 őszén az ungvári járási Eszenyben is akadt egy – akkor 17 éves – lány, aki a magyar forradalommal szimpatizáló, kézzel írt plakátokat ragasztott ki a faluban, amelyben elítélte a szovjet csapatok magyarországi beavatkozását. A visszaemlékezők szerint a következők is olvashatóak voltak a kézzel írt lapokon: „Magyar testvéreinkért vérzik a szívünk… Orosz katonák, menjetek haza…” Györke Ilona bátor kiállása előtt tisztelegve Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és a helyi községi tanács emléktáblát helyezett el az Eszenyi Kultúrház falán, a község szovjet „felszabadítóinak” emléket állító, egyébként is téves dátumot tartalmazó korábbi emléktábla helyére.

Az emléktábla leleplezési ünnepségén Kovács Ferenc, Eszeny polgármestere köszöntötte a sok helybéli mellett a megjelent vendégeket: Buhajla József ungvári magyar főkonzult, Kuti László és Fülöp Andrea konzulokat, Ráti Évát, az Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettesét, Bátori József megyei képviselőt, Orbán István járási képviselőt, Balogh Attila ungi református esperest és Dupka Györgyöt, a MÉKK elnökét. Majd köszönetet mondott az emléktábla elkészíttetéséért a főkonzulátusnak.

Györke Ilonáról és az 1956-os magyar forradalomról ünnepi beszédben emlékezett meg Buhajla József főkonzul, Dupka György, a korszakot kutató történész, valamint Beregszászi Ferenc egykori eszenyi lakos, aki hosszú ideig Bátyú nagyközség polgármestere volt, és jól ismerte Györke Ilonát. Ugyancsak meghatottan mondott köszönetet az emléktábla felavatásához nyújtott segítségéért minden érintettnek a kezdeményező, Balla János, Györke Ilona Eszenyben élő unokatestvére.

Buhajla József főkonzul és Kovács Ferenc polgármester leplezték le az emléktáblát, majd Balogh Attila esperes úr megáldotta azt.

Felemelő élmény volt együtt énekelni a magyar himnuszt és végül a Szózatot az eszenyiekkel, közöttük a Betyárok Férfikórussal.

A mából talán úgy tűnhet, hogy nem is volt olyan nagy dolog, amit tett Györke Ilona, de az, amit utána vele tettek, az vitathatatlanul nagy dolog volt. A legmegrázóbb pedig talán az, hogy 2016. április 30-án bekövetkezett haláláig senki nem köszönte meg neki bátor kiállását, amivel egy csapásra tönkretette az egész életét.

Az 1956–57-es tanévben volt végzős a munkácsi tanítóképzőben Györke Ilona, aki 1939-ben született Eszenyben. Szülőfaluja jóérzésű lakosait őszintén felháborították a rádióban hallott budapesti események, a Csaphoz közeli község lakói látták a Magyarországra tartó tankok végeláthatatlan oszlopait. Akadtak, akik a vasút mellett találtak a marhavagonokban a Szovjetunióba szállított forradalmárok által kidobott cetliket, amelyeket sikerült eljuttatni a Vöröskereszthez. Eszenyben, ahol Kárpátalján elsőként alakult kolhoz, erős kommunista mag tartotta rettegésben a lakosságot, de azokban az időkben ők is elbizonytalanodtak egy kicsit. Például nem merték hónapokig összehívni a pártgyűlést. Györke Ilona az éj leple alatt akkor ragasztotta ki kézzel írt röpiratait a sikátorban lévő palánkra meg a községháza hirdetőtáblájára. Azért akadt, aki eljuttatott egy plakátot a hatóságokhoz, a nyomozók vizsgálódtak Eszenyben, és megállapították a szövegből és a kézírásból, hogy aki írta, az tanult ember lehet. Elsőként senki nem gondolt az időközben hegedűtanári, tanítói és óvodapedagógusi diplomát is szerző Györke Icára, aki a kisdobronyi iskolában kapott tanítói állást 1957 szeptemberétől. Dupka György szerint tíz nyomozó egy évig dolgozott az ügyön, míg végül egy, a tanítóképzőben lefoglalt jegyzőkönyv alapján azonosították a kézírását. Azokat az időket jellemezve, az akkoriban még középiskolás Beregszászi Ferenc elmondta: „Amikor az emberek meglátták és olvasták a plakátot, egy idősebb férfi tett egy megjegyzést: »Na végre, egy bátor ember, aki meg merte ezt tenni.« Másnap a KGB jött és elvitték azt a férfit. Szerencséjére az akkori kolhozelnök, Lebovics közbenjárására néhány nappal később őt hazaengedték.”

Unokatestvére, a ma is Eszenyben élő Balla János szerint a kisdobronyi iskolából, óráról vitték el a beszpekások bilinccsel a kezén Györke Icát – ahogy a faluban nevezték. Letartóztatását követően másfél évig tartott a vizsgálat, amely idő alatt többször hazaengedték, de újra és újra berendelték Ungvárra. Az akkorra már 18 éves, szemrevaló, értelmes lányt a KGB munkatársai válogatott módszerekkel kínozták, megalázták, gyötörték. Például égő cigarettacsikkeket nyomtak el a bőrén, súlyos bűncselekménynek számító dolgot is műveltek vele kihallgatói, hogy megtörjék. A kihallgatási jegyzőkönyveket átolvasó Dupka György szerint az ungvári, gálocsi, mezőkaszonyi és nagyszőlősi csoporthoz hasonlóan Eszenyben is egy csoportos összeesküvést szerettek volna leleplezni, de ez sehogyan sem sikerült, hisz a lány makacsul azt vallotta, hogy egyedül követte el, nem voltak társai. Valamilyen szerrel is beinjekciózták, de nem jutottak előbbre. Másfél év után sem tudtak többet. Megpróbálták összefüggésbe hozni a még 1947-ben letartóztatott eszenyi mártír református lelkésznek, Balogh Sándornak az ügyével is, de Ica 1947-ben még csak hétéves volt.

Végül a sok kínzás miatt a korábban mosolygós, mindig jókedvű lány zárkózottá, búskomorrá vált, azt beszélték a faluban, hogy megbomlott az elméje. Az édesanyja hat évig kezeltette súlyos depresszióval, több-kevesebb sikerrel. Balla János szerint a faluban sokan bántották, gúnyolták a lányt. A börtönt a család szerint Ica nagybátyja apósának, az ismert kommunista kolhozalapítónak, Badó Jánosnak a közbenjárására, a hivatalos jegyzőkönyvek szerint nagyon leromlott egészségi állapota és megbomlott elméje miatt úszhatta meg. Természetesen elvették a diplomáit, sehol nem kaphatott állást, még sokáig az ugyancsak tanítóképzőt végzett, egy évvel fiatalabb öccse, a ma Munkácson élő Györke József sem tudott tanítóként elhelyezkedni. Hozzátartozói megakadályozták Ilona öngyilkossági kísérleteit.

A megbélyegzett háromgyermekes család eladta a házát Eszenyben, és a közeli Csapra költözött, hogy rosszakaróik ne bántsák tovább szerencsétlen sorsú lányukat. Györke Ilonából emberi roncsot csinált a KGB, akinek nem lehetett hivatalos munkája. Hosszú idő után a legalantasabbnak számító munkára már alkalmazták a vasútnál, váltózsírozó lett, analfabéta roma asszonyokkal dolgozott együtt. Már közel ötvenéves volt a nyolcvanas évek végén, amikor férjhez ment egy ugyancsak nehéz sorsú, alkoholfüggő felvidéki magyarhoz.

Dupka Györgyöt a ’90-es évek elején kereste fel édesanyjával, hisz annak idején folyamatosan közölte a Kárpáti Igaz Szó a rehabilitáltak listáit. A korszak ismert kutatója így emlékszik a találkozásra: „Sose felejtem el, amikor eljöttek hozzám. Az édesanyja kézen fogva vezette. Remegő ajakkal két-három szót tudott csak a száján kipréselni. Főleg az édesanyja beszélt, ő mondta el, hogy mi történt a lányával, milyen események következtében mentek tönkre az idegei. Elmondta, hogy üldözési mániája van, meg éjjel, ha felébred hisztérikus tünetei. Azt kérdezte, nem lehetne-e a lányát rehabilitálni. Megnéztük az aktákat, a kihallgatási jegyzőkönyv megvan a KGB anyagai között, de mivel nem ítélte el bíróság, nem lehetett rehabilitációról szó. Ilona annyit elmondott, hogy nem tud azokkal a falubelijeivel szembenézni, akik a kihallgatásai során tanúskodtak ellene. Ő el akar innen menni.”

Történetéről elsőként 1995. október 26-án írt a Kárpáti Igaz Szóban az anyai ágon Eszenyből származó Kovács Elemér újságíró, megszólaltatva Ilona édesanyját, hisz Ica akkor már Csehszlovákiában élt. Az akkoriban Pilzenben, egy hotelben takarítóként dolgozó asszony azt írta egyik levelében, hogy minden baj ellenére sem bánta meg a tettét.

Egy évtized után, a kilencvenes évek végén visszaköltözött szüleihez Csapra, ahol három évvel ezelőtt, nagy szegénységben érte a halál. A csapi temetőben van eltemetve. Soha többé nem folyamodott semmilyen kárpótlásért vagy támogatásért. Unokatestvére, Balla János nyugdíjas vasutas, Ilona halála után, egy eszenyi konferencián mesélte el a történetét Szabó János akkori ungvári magyar konzulnak, aki bekérette az esetet bizonyító okmányokat. Majd Szabó János szolgálati idejének lejárta után Buhajla József főkonzul és Fülöp Andrea konzul vette kezébe az ügyet, és végül nekik köszönhetően került Györke Ilona emléktáblája 2019. március 5-én az Eszenyi Kultúrház falára. Sokunk személyes felelőssége – közöttük e sorok írójáé is –, hogy helytállásáért még életében nem mondtunk neki köszönetet.

Badó Zsolt