Nyílt napot tartottak a Nagyberegi Református Líceumban

„Tudás, hit és otthon”

2019. március 12., 13:49 , 946. szám

2019. március 9-én nyílt napot rendezett a Nagyberegi Református Líceum, amelynek keretein belül bemutatták az intézményt az eseményen részt vevő, felvételizni készülő érdeklődők és szüleik számára.

Kovács András, az iskola igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, majd ismertette a nap programtervezetét.

Ezt követően Csok Anna vallástanár tartott igei köszöntést és áhítatot, amelyben Máté evangéliuma 6. részének a 19-től 21-ig tartó verseit olvasta fel.

Az áhítatot követően a Nagyberegi Református Líceum Aranykéve néptánccsoportjának a bemutatkozása következett Orosz Péter tánctanár és koreográfus közreműködésével, majd ismét Kovács András vette át a szót, és bemutatta az intézmény jellegét, az oktatás részleteit. Beszédében kitért az iskola múltjára, hogy milyen nehéz körülmények között sikerült létrehozni és beindítani 1993-ban elsőként Kárpátalján a református egyházi oktatást. Elmondta, hogy 2014-ben az induláshoz képest teljesen más állapot várta az idelátogatókat, hiszen Balogh Zoltán, az akkori emberi erőforrások minisztere hathatós segítséget nyújtott, így átadták azt az iskolakomplexumot, amelyben helyet kapott a fiú- és a lánykollégium, a sportterem, a konyha és az étkezde. Továbbá nemrég elkészült egy olvasó- és egy zeneterem is. A felvételi eljárásról és az oktatásról az igazgató elmondta, hogy jelenleg a 8., 9. és 10. osztályba jelentkezőket várják felvételire. Az iskola humán és reál irányultságú, de nem nyújt különböző profilokat a diákok számára. Ennek egyfajta kompenzációjaként viszont fakultatív órákat biztosít az intézmény a különböző tantárgyakból a tanulók számára, amelyhez ösztöndíjat is hirdet. Ez az iskola maximálisan megfelel az állami követelményeknek – tette hozzá. Az igazgató kiemelte a líceum barátias, családias légkörét, ami a tanár-diák közötti jó viszonyt is jellemzi. Emellett kimagasló eredményeket tudnak elérni az intézmény diákjai a különböző tanulmányi versenyeken járási, megyei, országos és Kárpát-medencei szinten egyaránt – folytatta. Ismertette, hogy a diákok számára különböző pályázati és ösztöndíj-lehetőségek szintén elérhetők. Szerveznek szabad­idős és utazási programokat a Kárpát-medence különböző részeibe, de Lengyelországban és Svájcban is jártak már. A legfontosabb viszont az, hogy a diákok az iskolában megismerkedjenek az Úristen szeretetével, a Gondviselő segítőkészségével, illetve meglássák azokat a hibákat, amelyekkel élnek, és azokat el tudják hagyni – fogalmazott az igazgató.

Ezt követően Orbán László bemutatta az intézmény által kínált szabadidős programokat, valamint a mindennapos diákéletet, majd a hitéletről és a nevelésről tartott bemutatót Makó András igazgatóhelyettes. Ezt követte a tanári kar bemutatkozása, amit Dracskó Béla nevelőtanár és diákjainak zenés műsora folytatott, aztán ismét Kovács András tartott bővebb tájékoztatást a felvételiről, ezt követően a jelenlévőket körbevezették a nevelőtanárok az intézményben és a diákotthonban. A nyílt napot közös ebéddel zártak az iskola étkezdéjében.

D. P.