Kilencedik alkalommal szerveztek Az év emberei rendezvényt Visken

2019. március 13., 12:49 , 946. szám

A Visk Jótékonysági Alapítvány szervezésében kilencedik alkalommal rendezték meg Az év emberei – 2018 jótékonysági gálát március 9-én. A népzenei koncerttel egybekötött alkalom fő célja az volt, hogy bemutassák azokat az embereket, akik jócselekedeteikkel és munkájukkal kiemelkedő példát mutatnak. Kortól, nemtől, foglalkozástól, nemzeti, vallási és politikai hovatartozástól függetlenül bárkit jelölhettek a címre.

Az elmúlt évektől eltérően az alapítvány kuratóriumának döntése alapján az idén nem neveztek meg első, második és harmadik helyezettet, hanem minden jelöltet egységesen díjaztak tevékenységükért. Így idén minden jelölt „Az év embere” lett. A rendezvény neve pedig Az év embereire módosult.

A program kezdetén évértékelő beszámolót tartott Néma Lajos, az alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint Varga Sándor alapító, FIFA-menedzser, aki a községben zajló jótetteket igyekezett bemutatni.

A jelöltekről készült rövidfilmek levetítése után átadták a díjakat. Az idén kilenc embert tartottak érdemesnek Az év embere címre, akik között nyugdíjasok, tanárok, zenészek, fiatal diákok, orvosok is voltak. 2018-ban Az év emberei a következők lettek: Pál István Szalonna népzenész, Kovács Mihály orvos, Borbély Béla, a viski futballcsapat edzője, Jenei Mónika, több jótékonysági rendezvény szervezője, Petrics Dániel, a Viski Bicskások prímása, Gór József, a katolikus egyház gondnoka, Kereszturi Tatjana zongoratanárnő. Életműdíjban részesült Hajovics Olena nyugalmazott tanár, az alapítvány különdíját szintén Jenei Mónika kapta, az alapító különdíját Szajkó Erzsébet és Stámberger Nadja vehette át.

Az elismerő díjak átadását követően a Kárpát-medencében és azon túl is méltán ismert és elismert Szalonna és bandája adott nagysikerű népzenei koncertet. A viski származású népzenész repertoárjából a viski és a Felső-Tisza-vidékre jellemző muzsikát sem hagyta ki mindenki nagy örömére.

A koncerten befolyt összeget a jótékonysági alapítvány a településen élő, súlyos betegséggel küzdő gyermekek megsegítésére, valamint a község felvirágoztatására fordítja.

VE