Elnökjelöltek: Jurij Bojko, az „orosz” jelölt

2019. március 14., 19:26 , 946. szám

Jurij Bojkót ma úgy tartja számon az ukrán közvélemény nemzeti beállítottságú része, mint a Janukovics-féle elbukott Régiók Pártja egykori politikusát, aki főként az orosz ajkú lakosság támogatására számíthat. Elnökjelölti programja ugyanakkor több szempontból is figyelemre méltó – és távolról sem csak az orosz ajkúak számára.

„Az elmúlt években Ukrajna eltért Az állami szuverenitásról szóló nyilatkozat alapelveitől és az Ukrajna függetlenségi nyilatkozatáról szóló törvénytől, amelyet az ukrán állampolgárok milliói támogattak az 1991-es népszavazáson. Vissza kell térnünk a fő értékekhez, amelyeket az ukránok megjelöltek a népszavazás során, meg kell őriznünk azokat! Államunknak függetlennek és semlegesnek kell lennie” – indítja választási programját a politikus.

Rámutat: „Soknemzetiségű államban élünk, és ezen az alapon egységes politikai nemzetet kell megteremtenünk, amelyben minden nép egyenlő jogokkal, egyenlő feltételekkel rendelkezik a fejlődéshez – bármilyen korlátozás és tilalom nélkül, lélekszámától és lakóhelyétől függetlenül. Egyenlő feltételek és jogok biztosítása minden polgár számára – ez kell hogy legyen a prioritás az állam számára”.

Ami a külkapcsolatokat illeti, Bojko semleges, tömbön kívüli államnak látja a jövő Ukrajnáját. Azt ígéri, rendezi Kijev valamennyi ellentétét a szomszédos országokkal, beleértve Oroszországot is.

Cselekvési tervének első pontja a béke helyreállítása Ukrajnában. Hangsúlyozza, hogy kizárólag békés eszközökkel vetne véget az országban zajló fegyveres konfliktusnak, amivel bizonyosan a többségnek tetsző húrokat pendít meg. Legalábbis vegyes fogadtatásra számíthat viszont az a mondata, mely szerint az új kormányzat közvetlen tárgyalásokat kezd a konfliktusban érintett valamennyi féllel a béke megteremtése, a területek és a lakosság ukrán fennhatóság alá való visszatérése érdekében.

Bojko bővíteni szándékozik a helyi önkormányzatok jogköreit, finanszírozását, s egyben a gazdasági önállóságukat is erősítené. Azt ígéri, hogy bevezeti a régióvezetők közvetlen megválasztását.

A bűnüldöző szerveknek az embereket kell védeniük, s nem a hatalmat, szögezi le. Az utcákon a törvény és a rend uralkodik majd. Ehhez létrehozná az önkormányzati rendőrség intézményét, amelynek vezetőjét maguk a polgárok választhatnák meg.

Bizonyára az elmúlt időszak kormányzati intézkedéseire reagálva a szólás-, a gondolat- és a lelkiismereti szabadság korlátozásának megszüntetését, a világháló és az egyéb információforrások korlátozások nélküli használatának helyreállítását, a független bírósági rendszer kialakítását ígéri, kilátásba helyezve a jog előtti egyenlőséget, s az elkerülhetetlen büntetőjogi felelősségre vonást a radikalizmus, a gyűlölet, az erőszak, az etnikai vagy faji felsőbbrendűség hirdetéséért. Emellett garantálná, hogy az állam nem avatkozik bele az egyházi ügyekbe.

A tényleges függetlenség alapjának a gazdaság modernizálását, a GDP évi 5–7%-os növekedését tekinti. Ehhez állami támogatást ígér az árutermelőknek, amint ígér új munkahelyeket, s ösztönözné a jelenleg külföldön munkát vállalók hazatérését is.

Az energiahordozók hazai kitermelésének fokozásával, az energiaszektor fejlesztésével érné el a lakosságnak nyújtandó szolgáltatások minőségének javítását „társadalmilag felelős” lakossági tarifák ellenében. Bojko ezzel vélhetően a lakossági gázár esetleges csökkentésére próbált utalni anélkül, hogy számon kérhető ígéretet tenne erre. Nyilván – Julija Timosenkóval ellentétben – nem lát reális esélyt arra, hogy a világpiacinál alacsonyabb áron sikerüljön földgázhoz juttatni a lakosságot.

Bővítené az agrárszektor támogatását, visszaállítaná a mezőgazdasági termelők adókedvezményeit. Ugyanakkor a mezőgazdasági hasznosítású földek piacának megnyitását csak egy országos népszavazás eredményeként tartja elképzelhetőnek.

Prioritásként kezeli a jelölt a szegénység leküzdését, amit szerinte a nemzetgazdaság fejlődése tenne lehetővé. Leszögezi mindazonáltal, hogy Ukrajnában a polgárok jövedelme nem lehet kisebb a tényleges létminimumnál. Igazságos szociális támogatási rendszert ígér a belföldi menekülteknek, a csernobiliaknak, a rokkantaknak, a gyermekes családoknak és általában minden rászorulónak. Megemelné a születendő gyermekek után járó egyszeri állami támogatás összegét: 100 ezer hrivnya járna az első gyermekért, 200 ezer a másodikért, a harmadikért és minden utána következőért pedig 400 ezer. Emellett hatékony lakásépítési programot dolgozna ki a rászorulóknak, valamint ösztönözné a megfizethető jelzáloghitelezést. A polgárokat hozzáférhető egészségügyi ellátással, az egészségügyben dolgozókat béremeléssel kecsegteti.

Felülvizsgálná a jelenlegi, szerinte igazságtalan nyugdíjrendszert. Tizenöt évben állapítaná meg a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez minimálisan szükséges munkával töltött időt, s a dolgozók egyes kategóriái számára ismét bevezetné a korkedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőséget 25 év munkaviszony elérése esetén.

Lépéseket tenne a minőségi, mindenki számára elérhető oktatás biztosítása érdekében. Véget vetne az iskolák bezárásának, növelné az oktatás állami támogatását. Növelné az államilag finanszírozott tanulói helyek számát a szak- és a felsőoktatásban, igazságosabbá tenné az ösztöndíjrendszert, s programot dolgozna ki a végzett fiatalok elhelyezkedésének segítésére. Bojko emellett emelné a pedagógusok bérét, visszatérne a tízéves iskolai oktatáshoz és – ami számunkra, kárpátaljai magyarok számára különösen kedves ígéret – visszaadná a polgárok jogát az anyanyelven való tanuláshoz.

Összességében Jurij Bojkónak lényegesen szimpatikusabb programmal sikerült előállnia, mint jó néhány vetélytársának, és ezt nemcsak az körülmény mondatja e sorok szerzőjével, hogy számunkra pozitívan nyilatkozik az anyanyelvű oktatásról. Több kényes kérdésben egyértelműen, konkrétan fogalmaz, s nem kerüli az olyan, a nacionalista-soviniszta politikusok által jellemzően került témákat sem, mint például a háborús menekültek és a harcok által érintett területek lakosságának helyzete. Más kérdés, hogy ami az ország gazdasági és szociális problémáinak megoldását illeti, több helyütt beleveti magát abba az irreális ígérgetési versenybe, amely az egész elnökválasztási kampányt jellemzi, s amely öt éven belül tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígér az ilyesmiben még hinni képes ukrán polgároknak.

(zzz)