Mesélő szakmák

Népmese és Kézműves Szakmai Napok Visken

2019. március 14., 11:40

A Hagyományok Háza Kárpátaljai Hálózata tanfolyamot hirdet óvodapedagógusoknak, alsó tagozatos tanítóknak és pedagógusoknak. A rendezvénysorozatra március 18-ig lehet jelentkezni az egész Kárpát-medencéből.

A Hagyományok Háza fontos küldetésének tartja – a szövegfolklór terén – az élőszavas népmesemondás megismertetését, terjesztését, a népmesének és a folklór teljes rendszerének hagyományhű átadását a mai generációknak. Kárpátalján is lényegesnek ítélik – a pedagógusok körében különösen – ennek a szemléletnek a megerősítését, visszahonosítását. Tudatosítani szeretnék, hogyan hasznosítható a népmese, illetve az élőszavas mesemondás a különböző gyerekcsoportokban az óvodai és az iskolai munka során; hogyan bátoríthatók a gyerekek (és maguk a pedagógusok) az élőszavas mesemondásra. Ehhez a küldetéshez csatlakozott tavaly a Hagyományok Háza Kárpátaljai Hálózata is az I. Népmese Nappal. A jól sikerült program tapasztalatait felhasználva a Hálózat hagyományteremtő szándékkal Népmese és Kézműves Szakmai Napokat indít, melyet 2019. első félévében három alkalommal – március 30-án, április 13-án és május 11-én rendez, s elsősorban a szórványtelepüléseket szólítja meg.

Az egész napos program – Csíki Lóránt és Csíkiné Sári Adél vezetésével – felnőtteknek szóló kézműves-foglalkozással kezdődik, ahol a résztvevők elsajátíthatják, hogyan építhetik be a népi kézműves-technikákat a mindennapi munkájukba.
A neves néprajzkutató-népmesemondók, mint Szabadi Boglárka (első alkalom), dr. Agócs Gergely (második alkalom) és dr. Sándor Ildikó (harmadik alkalom) szintén felnőtteket várnak azokra a szakmai előadásokra, amelyeken a mesemondás gyakorlata és elméleti kérdései kerülnek terítékre.

„Két részre bontom a foglalkozást – avat be a tematika részleteibe Agócs Gergely. – Az első részben a magyar népmesemondás hagyományainak jellegzetességeit foglalom össze, a második részben pedig mesét mondok, amit a hallgatósággal közösen elemzünk az első részben mondottak szellemében.”

Az említett programokkal párhuzamosan a gyerekek foglalkozáson vehetnek részt, amelyen a kosárfonáson kívül meséket is illusztrálhatnak.

A szervezők a kárpátaljai jelentkezőknek – előre jelzett igény esetén – útiköltség-térítést biztosítanak, a Kárpát-medence más részeiből érkezőknek a szállásszerzésben segítenek.

 

Jelentkezési határidő: 2019. március 18.

Egyéb információk: Becske Adrienn programkoordinátor

(becske.adrienn@hagyomanyokhaza.hu, Mb.+38 096 65 76 229)