Magyar állami kitüntetéseket adtak át

Ünnepi fogadás március 15-e alkalmából

2019. március 15., 21:57 , 947. szám

Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc kezdetének 171. évfordulóján, Jánosiban, a Helikon Hotelben adott ünnepi fogadást Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Beregszászi Konzulátusa. Az ünnepségen magyar állami kitüntetést vehetett át Barta József és Bátori József, kárpátaljai magyar közösségünk két elismert közéleti szereplője. Átadták továbbá a konzulátusok sajtódíjait is a magyar sajtó napja alkalmából, többek között lapunk kollektívájának tevékenységét is elismerve.

Az ünnepi fogadásra meghívott 750 főt videoüzenetben köszöntötte Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, kiemelve: „Mi az erős nemzetek Európájában hiszünk. Elutasítjuk a birodalmi felfogást, a nemzeti identitás visszaszorítására tett kísérleteket. Európát a biztonságra, a keresztény kultúrára és az erős országok szövetségére kell építeni…”

Buhajla József ungvári magyar főkonzul köszöntötte a meghívott vendégeket, hangsúlyozva: „Ismét eljött a nap, amely minden magyar ember szívét fölemeli, éljen bárhol is a világban. Ilyenkor mi, magyarok összegyűlünk és közösen emlékezünk a hőseinkre. Ez a nap, amikor magyar nyelven írták be a világtörténelem nagykönyvébe a szót: szabadság. Ezen a napon sokan jövünk össze, hogy ünnepeljük a bátrakat, és fejet hajtunk a hősök emléke előtt.”

Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul a 171 évvel ezelőtti eseményeket és azok következményeit elemző ünnepi beszédében kiemelte: „A legendás 1848-as hősiesség erőt ad a jelen és a jövő küzdelmeihez is. Kárpátaljai magyar honfitársaink számára ez a hősiesség üzenetértékű, a nemzeti alapértékekhez való, töretlen ragaszkodásra ad bátorítást. Ragaszkodásra a magyar tanítási nyelvű iskola, a magyar tannyelvű gimnázium, a magyar nyelvű újság, rádió- és tv-adás, a magyar színház, a közösségi és nyilvános magyar nyelvhasználat fenntartásához. Ragaszkodásra a nemzeti kisebbségi közösség identitását befolyásoló politikai döntések meghozatalában való részvétel legitim jogának megőrzéséhez. És az 1848-as hősiesség és önfeláldozás erőt kell, hogy adjon a szülőföldön való megmaradásba vetett hit megerősítéséhez!” – hangsúlyozta a beregszászi magyar főkonzul, majd a fogadáson jelen lévő kárpátaljai magyar közéleti, közösségi, szakmai-oktatási és egyházi vezetőket biztosította arról, hogy Magyarország nemzeti kormánya minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni fogja a kárpátaljai magyarságot korábban kivívott jogainak megőrzésében.

Az ünnepi fogadást színesítette a beregszászi római katolikus egyházközség Krajnikné Hegyi Irén vezette Szent Kereszt Kórusának ünnepi műsora.

A nemzeti ünnep alkalmából Áder János magyar államfő két kárpátaljai magyar honfitársunk tevékenységét magyar állami kitüntetéssel ismerte el. A laudációt Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul olvasta fel:

„Magyarország köztársasági elnöke Barta József, a KMKSZ ügyvezető alelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács első elnökhelyettese részére a kárpátaljai magyarság megmaradása, valamint jogainak védelme érdekében végzett felelősségteljes közéleti tevékenysége elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta.”

„Magyarország köztársasági elnöke Bátori József, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, a KMKSZ tagja, az Ungi Református Egyházmegye főgondnoka, a Dorcas Segélyszervezet volt projektkoordinátora részére a kárpátaljai magyar közösség életkörülményeit szolgáló munkája elismeréseként a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést adományozza.”

A kitüntetéseket Íjgyártó István kijevi magyar nagykövet és Buhajla József főkonzul adta át.

A láthatóan meghatódott Barta József a kitüntetés átvételét követően a színpadról elmondta: „Örülök, hogy együtt küzdhetek olyan emberekkel, akikkel jó küzdeni, olyan emberekért, akikért érdemes küzdeni. Bízom benne, hogy ez a közös harc, amit folytatunk a kárpátaljai magyarság érdekében, eredményes lesz. Köszönöm!”

Bátori József Istennek köszönte meg, hogy adott olyan embereket, akik gondoltak rá, és személyén keresztül arra a közösségre, akiket képvisel. Köszönetet mondott továbbá Magyarország nemzeti kormányának és a kormány itteni képviselőinek, hogy figyelemmel kísérik mindennapjainkat, és ilyen nagyra értékelik azt a tevékenységet, amelyet az itteni körülmények között meg tudtak tenni.

Március 15. egyben a magyar sajtó napja is, ebből az alkalomból 2011-től a két kárpátaljai magyar külképviselet minden évben sajtódíjjal ismeri el a kárpátaljai sajtó képviselőinek munkáját.

Buhajla József ungvári magyar főkonzul bejelentette, hogy az idei sajtódíjat lapunk online változata, a karpataljalap.net munkatársainak adományozzák, a kárpátaljai magyar közösséget érintő helyi, országos, nemzetközi hírek és információk gyors és hiteles közvetítéséért, a magyar identitás, kulturális és szellemi önazonosság erősítéséért. A munkánkat elismerő sajtódíjat Íjgyártó István nagykövettől főszerkesztőnk, Darcsi Karolina vette át, aki az elismerést megköszönő beszédében többek között elmondta: „Büszkén állok most itt önök előtt, mikor abban a megtiszteltetésben van részem, hogy átvehetem a magyar konzulátusok sajtódíját, mely elismerés elsősorban azoknak szól, akik a Kárpátalja hetilapot megálmodták, létrehozták és működtetik, a KMKSZ-nek, illetve annak a folyamatosan megújulni képes, lelkes csapatnak, akik azon vannak, hogy hitelesen tudósítsanak az eseményekről és hétről hétre tesznek azért, hogy tájékoztatni tudjuk a kárpátaljai magyarságot és a nagyvilágot” – hangsúlyozta Darcsi Karolina.

Ugyancsak sajtódíjjal ismerte el a két kárpátaljai magyar külképviselet Tetyana Literáti munkásságát. „Kárpátalja és különösen Ungvár kulturális, szellemi és épített öröksége önálló kutatómunkával történő feltárásáért és magas színvonalú, hiteles bemutatásáért.” Az ukrán nyelven publikáló Tetjana miután magyarul megköszönte az elismerést, szerényen csak annyit mondott: „A magyar nagymamám most biztosan boldog lesz”.

Hegedűs Csilla, a Kárpáti Igaz Szó beregszászi tudósítója, a magyar–ukrán kapcsolatok és a kárpátaljai magyarság életének, helyzetének magas színvonalú és hiteles megjelentetéséért részesült elismerésben. Hegedűs Csilla elmondta, 18 éve dolgozik újságíróként, és köszönetet mondott munkatársainak – akik egyben a barátai is – azért a támogatásért, amelyet tőlük kap munkájához.

Badó Zsolt