Kihirdették az ünnepi rajzpályázat nyerteseit

2019. március 20., 11:28 , 947. szám

Kedden, március 19-én Magyarország Ungvári Főkonzulátusának előterében meglepően sok gyerek várakozott. Valamennyien a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, magukat magyarnak valló óvodások, iskolások és egyetemisták számára a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatásért Felelős Államtitkárságával közösen 2019-ben is meghirdetett rajzpályázat kárpátaljai díjazottjai voltak. Az óvodások, kis­iskolások és felső osztályos tanulók szüleikkel és felkészítő tanáraikkal megyénk számos településéről érkeztek a díjátadási ünnepségre.

A falakat az ünnepi rajzpályázat két témakörének –„Magyar zászló és címer”, illetve a Rákóczi-emlékévhez kapcsolódóan „Istennel a hazáért és a szabadságért” – nyertes alkotásai díszítették.

Fülöp Andrea konzul üdvözölte a megjelenteket a magyar zászló és címer emléknapjának alkalmából, és bemutatta a vendégeket.

– Rendkívül örülök, hogy az idén ötödik alkalommal megrendezett rajzpályázaton a gyerekek megmutathatták tehetségüket – kezdte köszöntőjét Buhajla József főkonzul. – Az esemény a gyerekeknek szól. Fontos, hogy méltó módon megünnepelhetjük őket, és megtisztelték jelenlétükkel a főkonzulátust, amely harmadik alkalommal biztosít teret a rendezvénynek. Szeretném, ha ezek a rajzok a későbbiekben egy életpálya indítását jelentenék – mondta a diplomata, utalva arra, hogy nehéz dolga volt a zsűrinek a kiváló rajzok elbírálásakor. Végül arra szólította fel az ifjú tehetségeket, hogy folytassák a megkezdett munkát, és bejelentett egy szeptemberben meghirdetésre kerülő újabb rajzpályázatot.

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke gratulált a gyerekeknek, a felkészítő tanároknak és a szülőknek. Elmondta, hogy idén is nagy számban jelentkeztek, közel 3 ezer pályamű érkezett, ebből mintegy 500 Kárpátaljáról.

– Ez a szám kevesebb, mint tavaly, de csak azért, mert azt a feltételt fogalmaztuk meg, hogy helyben végezzenek előszűrést. Az arányokat tekintve idén is Kárpátalja jeleskedett – emelte ki, és arra hívta fel a figyelmet, hogy székelyföldi magyar emberként jólesik Kárpátaljára látogatnia, mert úgy érzi, hazajön. – Sajnos, nem biztos, hogy a világ jó irányba halad, de az, ami itt fogad bennünket, emberibb, közvetlenebb. Egy közösség addig tud megmaradni, amíg egymásra figyel, amíg tényleg közösségként él. Ezt tapasztalhatjuk meg itt, ahol hiszünk Szent István értékeiben, amit szüleink, nagyszüleink adtak át. A pályázatnak is az a lényege, hogy a felnövekvő nemzedékben elültessük a hazaszeretetet, az érzést, hogy jó magyarnak lenni, és a magyar nemzet aktív tagjának lenni – hangsúlyozta a politikus és megköszönte a kárpátaljaiaknak, ezt az élményt, majd a Rákóczi-év kapcsán kitért a nagyságos fejedelem helyi kötődésére.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára a nap főszereplőihez szólva kiemelte, hogy a Szövetség egy olyan magyarországi társadalmi szervezet, amely elsősorban fiatalokkal foglalkozik az egész Kárpát-medencében, és két fő tevékenysége van:

– Aki magyar családban születik, azt arra bátorítjuk, hogy magyar iskolába menjen, illetve minél több magyar–magyar kapcsolat bontakozzon ki a rendezvényeink révén. Úgy gondolom, hogy aki fiatalon, tizenévesen  ilyen pályaművet alkot, annak a szíve a helyén van, szüleitől és tanáraitól olyan impulzusokat kap, amelyek jobban segítik őt abban, hogy az identitását, a magyarságát hosszú távon meg tudja őrizni – hangsúlyozta Csáky Csongor, és azt kívánta a gyerekeknek, hogy ez a lendület és a magyarsághoz kötődő kapcsolat maradjon meg egész életükre.

Szlávics Viktória Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című költeményét szavalta el, Ricku László, az Ungvári Gyermek Művészeti Iskola tanulójának előadásában az Elindultam szép hazámból című népdalt hallhattuk.

A hét különböző korcsoportban díjazott 28 gyerek értékes ajándékokat, nyereményeket és okleveleket vehetett át a Rákóczi Szövetség, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., az Alföldi Nyomda, a Méry Ratio Kiadó és a KELLO Könyvtárellátó Nonprofit Kft. hozzájárulásával. Ezután emlékfényképek készültek, majd a kis tehetségek és felnőtt kísérőik kötetlenül beszélgettek egymással.

Rehó Viktória