Dolgoznak az útépítők a Beregszászi és a Nagyszőlősi járásban

2019. március 22., 18:16

Végre elkezdődött a Beregszászból az asztélyi határátkelőhöz vezető országút javítása, amely az utóbbi időben már úgy nézett ki, mintha bombatámadás érte volna – derül ki a mukachevo.net tudósításából.

A Vinnicja megyei kivitelező cég hamarosan befejezi a kátyúk foltozását a Beregszász és Asztély közötti útszakaszon. A falutól a határig vezető részen már végeztek a munkával.

– Jelenleg csupán kátyúzást végzünk, de hamarosan hozzálátunk a nagyjavításhoz. Mielőtt azonban elkezdődne a munka, be kell tömnünk az összes kátyút, hogy könnyebb legyen dolgozniuk az útgyaluknak – mondta el az újságírónak a munkások egyike.

* * *

A kivitelező megkezdte a nagyjavítást a Nevetlenfalu–Gyula–Feketeardó úton – közölte a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció sajtószolgálata nyomán a Zakarpatszkij Koreszpondent.

A közbeszerzési eljárást még tavaly lefolytatták, az út egy részét is sikerült kijavítani még 2018-ban. Idén folytatódik a munka, jelenleg Gyulán készítik elő a terepet az új aszfaltréteg lefektetéséhez.

A portál emlékeztet, hogy a Nevetlenfalu–Gyula–Feketeardó országutat 1958-ban adták át. Azóta egyszer sem végeztek itt nagyjavítást, csupán időről időre betömték aszfalttal a kátyúkat.

(mukachevo.net/zak-kor.net/Kárpátalja)