A 2019-es behívásról

2019. április 1., 09:41 , 948. szám

„Érdekelne, hogy történtek-e változások a sorkötelesek behívásával kapcsolatban, mire számíthatunk idén? Például kit hívhatnak be, és mikor?”

– A lényeget tekintve 2019-ben nem történt változás a korábbi évekhez képest a sorkötelesek behívását illetően. Így továbbra is a 20–27 éves fiatalok számítanak sorköteleseknek Ukrajnában. Vagyis, ha az ebbe a korosztályba tartozó sorköteleseket a katonai szolgálatra alkalmasnak nyilvánították, illetve nem jogosultak halasztásra vagy felmentésre a sorkatonai szolgálat megkezdése alól, a hadkiegészítő parancsnokság behívója nyomán be kell vonulniuk a fegyveres erőkhöz. Emlékeztetnék, hogy a jelenlegi szabályozás értelmében a 18-19 éves fiatalok is jelentkezhetnek önként szerződéses katonai szolgálatra.

A szolgálati idő a hadseregben jelenleg a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező fiatalok számára 18 hónap, a legalább szpecialiszt vagy magiszteri szintű végzetséggel rendelkezőknek pedig 12 hónap.

Ukrajna elnöke rendeletében két sorozási időszakot jelölt ki 2019-re. A tavaszi sorozás április 1-jétől június 30-ig tart, az őszire pedig október 1. és december 31. között kerül sor. Emlékeztetnék azonban, hogy államfő rendeletével bármikor meghosszabbíthatja a sorozási időszakot. Az elnöknek arra is módja van, hogy a hatályos jogszabályok módosítása nélkül, azaz saját hatáskörben pótlólagos sorozást rendeljen el például a nemzeti gárdába (nyári sorozás), vagy a határőrszolgálathoz (téli sorozás).

hk